Ismét lövöldözés volt egy eseményen, ahol részt vett Donald Trump
A fehér házi tudósítók vacsoráján adott le több lövést egy férfi Washingtonban, a Hilton szállodában. Donald Trump amerikai elnököt és J. D. Vance-t is a titkosszolgálat kimenekítette a helyszínről.
Az elkövetéssel (kísérlettel) gyanúsított 31 éves kaliforniai tanárt előállították. Egyébként az eseményre nem jutott be, a bejárattól nagyjából ötven méterre állították meg. A hotel egyik ellenőrző pontján átjutott, ekkor a rendőrök és a titkosszolgálat fegyvert fogott rá, ő pedig több lövést adott le.
A titkosszolgálat egyik tagja megsérült, de a hírek szerint ő is jól van, a golyóálló mellénynek köszönhetően.
Közben a megbízott igazságügyi miniszter szerint Donald Trump amerikai elnök kormányának tagjait, köztük az elnököt vette célba az a férfi.
Donald Trump az eset utáni sajtótájékoztatón azt mondta, mindig azokat üldözik, akik nagy hatással vannak a világra és sokat tesznek érte.
A BBC emlékeztetett arra, hogy ez az a hotel, ahol 1981-ben az akkori elnök, Ronald Reagan ellen is merényletet kíséreltek meg.

Hozzászólások lezárva.