Sok érdekes párharcot hozhat a június 9-i önkormányzati választás Csongrád-Csanád vármegyében. Lesznek olyanok, akik annak ellenére indulnak valamilyen tisztségért, hogy bírósági eljárás folyik ellenük, de lesznek olyan párharcok is, melyek…
Tovább a cikkre!
A vásárhelyi önkormányzat egy-egy óra játszási lehetőséget adott ajándékba a hódmezővásárhelyi önkormányzati óvodások nagycsoportosainak. Az első csoport, a Malom utcai Óvoda Maci csoportja ma járt a Hódvár Játszóházban.
Tovább a cikkre!
Hétfőtől választási különkiadással jelentkezik a hét három napján - hétfőn, kedden és szerdán - a Vásárhelyi Televízió Időben című műsora. A tegnapi, első adás meghívott vendége Gyöngyösi Ferenc alpolgármester - és a 4-es körzet jelöltje…
Tovább a cikkre!
Miután 2018-ban az időközi polgármester-választáson Márki-Zay Pétert választották meg Hódmezővásárhely élére, a háttérben sokáig nem nyugodtak a kedélyek. Ennek a része lehetett az a támadássorozat is, amely 2018-ban, majd 2019-ben érte az…
Tovább a cikkre!
Az önkormányzat közösségi oldalán hívja fel az adózók figyelmét a helyi adók közelgő befizetési határidejére. A befizetőkre tekintettel a pénztár nyitvatartási ideje is változik.
Tovább a cikkre!
A munkálatokat 2 millió forinttal támogatja a vásárhelyi önkormányzat. Ma és holnap daruskocsi segítségével emelkednek a magasba a tetőjavító mesterek.
Tovább a cikkre!
avaly októberben robbant a botrány, amikor kiderült, hogy a földutak gréderezéséért az előző városvezetés 18-szor többet fizetett, annak ellenére, hogy a munkát végző vállalkozó ugyanannyiért dolgozik most is, mint annak idején, igaz,…
Tovább a cikkre!