Útfelújítás: eltüntetik a huppanót a Tóth malom utcáról

170 millió forintból zajlik a Tóth malom utca hiányzó szakaszának felújítása. Ennek legjelentősebb következménye nemcsak a megújult úttest lesz, hanem a szennyvíztisztító bejárata melletti hidacska előtti huppanó megszüntetése is.

Két évvel ezelőtt készült el a laktanyai körforgalom és a szennyvíztisztító bejárata közötti szakasza a Tóth malom utcának. Itt korábban csak egy ösvény vezette át az Újváros felől, vagy oda tartó bátor járművezetőket, akik le akarták rövidíteni az útjukat.

A 2024. februári átadást követően az akkor 99 millió forintba kerülő szakaszon azzal szembesültek a közlekedők, hogy a szennyvíztisztító bejáratánál, a Hódtó–Kistiszai-csatorna feletti hídnál (a laktanya felől érkezők számára) egy huppanó következik az új és a régi úttest szintkülönbsége miatt. Emiatt akkor egyébként sebességkorlátozó táblát is kihelyezett a város.

Az út második részének építése közben ezt a huppanót is megszüntették, így ha azt átadják – várhatóan október elején – a forgalomnak, a közlekedők zavartalanul hajthatnak majd az új, tükörsima úttesten.

A munkálatok ezzel még nem lesznek készen, hiszen a kivitelezés majdani harmadik ütemében a kerékpárutat is megépítik a vasúti töltés és a Tóth malom utca közötti szakaszon.

lakossagiforum4414

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!