Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A hagyományos piacozás hangulatát hozza a Második Növény Cserebere

A mai napig organikusan működik az árucserés kereskedelem az egykor legendás vásárokat tartó Hódmezővásárhelyen.

Az április eleji első alkalom sikere után három következő időpontot is meghirdetett a szervező hódmezővásárhelyi Növény Cserebere Közösség. A szombaton 9 órai kezdéssel meghirdetett második alkalomra nagyjából ötven, főleg nyugdíjas, veterán piacozó és hobbikertész ment ki a Szabadság téri Nagypiacra.

„A tabáni templomnál múltkor nagyobb volt” – jegyezte meg egy, az unokájával és különböző színes virágokkal megpakolt garabollyal a piacra érkező nyugdíjas Éva, aki megjegyzése ellenére abszolút pozitívan értékeli a második alkalommal megrendezett Növény Csereberét.

Az esemény elsősorban az idősebb korosztályt vonzotta

A Csereberén nagyjából ötvenen voltak, túlnyomórészt az idősebb korosztály tagjai, illetve elszórtan fiatalok, akik elsősorban azért mentek ki, hogy találjanak valamilyen „természetes dísznövényt” az otthonukba.

A közösség szabályzata szerint a növények képezik az esemény hivatalos áruját és valutáját, azonban többen kilós liszttel, üveg mézzel, lekvárral, tojással, házi szörppel, keksszel, étolajjal jelentek meg, ugyanis a csoport a pénz kivételével számos különböző fizetési formátumot megenged. „Általában könnyen megy az egyezkedés” – állapította meg az egyik árus, aki elmondása szerint leginkább mézet, lekvárt vagy valamilyen hasonló házias készítményt fogad el szívesen virágaiért cserébe.

Cserepes virágok, kaktusz, kerti dísznövények, konyhanövények, ingyen elvihető virágkaspók kirakodása, a felhőzet mögül időnként előbújó napsütés és a közeledő nyárnak az április reggeli hűvös levegővel keveredő illata töltötte be a piacnak a bejárata felőli néhány méteres szakaszát.

A résztvevők egyértelműen pozitívan értékelték az eseményt. Egy javarészt kálát és virágmagokat kínáló vásárhelyi nyugdíjas szerint „kifejezetten illik a városhoz” a cserekereskedelmet újjáélesztő rendezvény, mert „felidézi a hagyományos piacozást, amikor nem csak pénzzel lehetett fizetni”.

A szervezők és a résztvevők óvodáknak, iskoláknak is ajánlottak fel a piacra összegyűlt áruból, elsősorban olyan kerti dísznövényeket, amelyek megszépítik az intézmények udvarait.

A következő növényvásár május 11-én szombaton lesz, szintén 9 és 11 óra között.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!