Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A 90 éves Gyuri bácsit köszöntötte a város

Szilárd György 90 évvel ezelőtt született Berlinben. Gyuri bácsinak, bár nehéz gyerekkora, és küzdelmes élete volt, máig megőrizte életkedvét, aktivitását és jó humorát is. Még ma is biciklizik, fát metsz, állóképességét sokan csodálják.

Kalandos életű magyar édesapja és lengyel édesanyja 1938-ban költöztek vissza Magyarországra, sokáig Rákoscsabán éltek. 1944-ben édesanyja meghalt, ekkor nevelőotthonba került. Mivel akkoriban nem volt elég élelem Budapesten, a nevelőotthon lakói Békéscsabára kerültek, ahonnan tanyákra helyezték el a gyerekeket, nevelőszülőkhöz. Nincsenek jó emlékei erről az időszakról. 1952-ben – miután nevelőszüleivel Hódmezővásárhelyre költöztek – elhelyezkedett az akkori Bem TSZ-nél. Rövid ideig katona is volt, ám „kapitalista származása” miatt gyorsan leszerelték.

Feleségével 1956-ban ismerkedtek meg a TSZ-ben. Azóta együtt vannak. December 6-án ünnepelték 65 éves házassági évfordulójukat.

Gyuri bácsi mindene a család. Két lánya születésekor elmondása szerint madarat lehetett volna fogatni vele, annyira boldoggá tette őt. Születésnapja – nem lévén anyakönyvi kivonata – édesapja elmondásai szerint szilveszterkor van, de egy tévedés miatt december 30-ára rögzítették évekkel később. Ezért minden évben 30-án ünnepelnek a nagycsaláddal, ilyenkor két lánya, öt unokája, hat dédunokája és családjaik is jelen vannak, így mintegy harmincan meglepetésszerűen köszöntötték 2023 december végén is. Gyuri bácsi éppen egy almafa tetején volt ekkor, metszette a fát.

A jó humorú Gyuri bácsi amúgy még aktívan biciklizik – egyik lánya szerint, ha ismerőst lát, kicsit rá is kapcsol, hogy megcsodálhassák állóképességét –, tevékenyen éli a mindennapokat. Feleségével azt vallják, hogy az őszinteség és a szeretet tartotta őket egymás mellett.

Csütörtökön Márki-Zay Péter polgármester köszöntötte a város nevében Gyuri bácsit, majd sokat beszélgettek Gyuri bácsi rokonáról, Szilárd Leóról és a Gyuri bácsi által megtapasztalt történelmi időkről.

Innen is nagyon boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk Gyuri bácsinak!

(Forrás: facebook/Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálat)

Nézzék meg a VTV riportját is:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!