Végre: jön a DPK Akadémia
Részleteket egyelőre nem közöltek, de a tudás megszerzésének lehetősége, a Fidesz és kispártja politikai sikerei már önmagában életben tartják a DPK-tagok szívében égő lángot.
„Fejleszd a tudásod. Építs közösséget. Váltsd ötleteidet valódi kezdeményezésekké. Mindezt a szeptemberben induló DPK Akadémián” – ezzel a felütéssel igyekszik meghozni minden DPK-tagnak a kedvét Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő, az Egyes számú DPK alapítója.
A kitartott kispárt politikusa körlevelében azt írta,
a 160 órás, térítésmentes program elméleti és gyakorlati tudást ad ahhoz, hogy ötleteidből valódi kezdeményezéseket, kezdeményezéseidből pedig erős közösségeket építs.
A jelentkezéshez fényképes önéletrajz és egy motivációs levél is szükséges, és a pályázatok értékelésénél a kiválasztott jelentkezőket egy szóbeli beszélgetésre is meghívják. A képzés menetéről, létszámról, oktatókról, előadókról és hasonló bagatell kérdésekről egyelőre semmit sem közöltek.
Orbán Viktor a 2025-ös tusványosi beszédében hirdette meg a „digitális honfoglalást”, annak reményében, hogy a Fidesz választási győzelme a közösségi médiás szereplések megküldésével biztosítható lesz. Ennek keretében létrehozták először a Harcosok klubja nevű definiálhatatlan valamit, majd a digitális polgári köröket, amelyeket később a „háborúellenes” jelzővel próbálták eladni. A kampányidőszak alatt a Fidesz érdekében összebuszoztatott, nagyszabású rendezvényeket is tartottak jelentős összegekből.
A digitális polgári körök mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2025-ben 5,6 milliárd forintos bevételből gazdálkodott, ennek a pénznek az eredetére azonban nem derült fény. Ez a cég szervezte a szeptemberi, Papp László Arénában tartott első DPK-gyűlést és Orbán Viktor háborúellenes országjárását, ők szűrték a DPK-jelentkezőket, és ők kezelték a DPK-tagok személyes adatait is. A Tisza-kormány azt ígérte, kivizsgálják a szervezet gazdálkodását, mivel gyanús körülmények között, jelentős pénzzel segíthették a Fidesz kampányát.

Hozzászólások lezárva.