Sport, barátok, pörgés a Cseresnyésben

Van, aki csendben beköltözik, kipakolja a cuccait, és szépen lassan ismerkedik a kollégiummal. És van Nagy Szabolcs Ákos, aki inkább berobbant a Cseresnyésbe. A kilencedikes fiatalember alig néhány hét alatt megmutatta, hogy nem kell sok idő ahhoz, hogy valaki bekapcsolódjon a kollégiumi életbe. Sportversenyeken indul, új barátokat szerez, és ha éppen nincs program, akkor talál magának: biliárd, foci, röplabda vagy éppen konditerem.

A Cseresnyés Kollégium Médiaszakkörének két tagja ezúttal Szabolcs szobájában kopogtatott, hogy kiderítse, hogy érzi itt magát az új kollégista.
– Szabolcs, nemrég megnyerted a fiúk erőemelő versenyét. Ez így elsőre nem is rossz bemutatkozás! Számítottál a győzelemre?
– Egyáltalán nem. Szeretek sportolni és mozogni, ezért beneveztem, és elsősorban magamnak akartam bizonyítani. Persze nagyon örültem, amikor én lettem az első. De az asztalitenisz harmadik helye és a környezetvédelmi vetélkedő csapatban szerzett ezüstérme is ugyanúgy fontos számomra. Szerintem nem lehet mindig mindent megnyerni. A lényeg, hogy induljunk, próbáljuk ki magunkat, és közben jól érezze magát mindenki.
– Honnan érkeztél, és milyen volt az élet a kollégium előtt?
– Nagymágocson lakom, ott jártam általános iskolába. Már akkor is szerettem szerepelni az iskolai rendezvényeken, és természetesen sportoltam is. Egyesületben fociztam, atlétikában pedig a diákolimpia megyei döntőjéig jutottam. Végzősként „Pro Schola et Communitate”-díjat is kaptam. Szóval a sport és a közösségi élet nem most kezdődött nálam.
– A Corvinban milyen szakot választottál?
– Vendégtéri szaktechnikus képzésre járok. A pincérkedés és a cukrászat érdekel a legjobban.. Szeretem, ha történik valami, és nem kell egész nap egy helyben ülni.
– Miért éppen a kollégium? Nem volt benned egy kis izgalom a beköltözés előtt?
– Persze volt, de több barátom is itt lakik, és ők csak jókat meséltek. Azt mondták, hogy jó a társaság, sok a program, lehet sportolni, szórakozni, és tényleg mindig történik valami. Gondoltam, akkor ezt nekem is ki kell próbálnom!
– És bejött?
– Nagyon! Minden úgy alakult, ahogy vártam. Jó a társaság, az idősebbek is elfogadtak, és tényleg pörgős az élet. Kétágyas szobában lakom az általános iskolai padtársammal, így legalább a szobatársat nem kellett „castingolni”. Ha a tanulásban van szükségem segítségre, akkor bizalommal fordulhatok nevelőtanáraimhoz.
– Mi az, amit a legjobban szeretsz itt?

– Hogy mindig van valami esemény. Egyik nap kulturális rendezvény, másik nap sport, aztán egy diszkó vagy csak egy közös biliárdozás. Rendszeresen focizom, röplabdázom, biliárdozom, és a konditerembe is lejárunk. Itt tényleg nehéz lenne unatkozni.

Ádám (szemközt) a konditeremben

– Ha már szóba került a sport: melyik a nagy kedvenced?
– A foci. Nézni is szeretem, a kedvenc csapatom a Real Madrid, de játszani talán még jobb. A kollégiumban gyorsan összebarátkoztam Domokos Ádámmal, a Csanádpalotai U19-es csapat legendás kapitányával. Felajánlotta, hogy legyek a csapat kapusa. Ez nekem hatalmas megtiszteltetés, mert Ádám az egyik példaképem.
– Vannak már nagy terveid?
– Először szeretnék javítani a tanulmányi eredményeimen, számomra most ez a legfontosabb. Ehhez a kollégiumban minden segítséget megkapok. Szeretnék szakmát szerezni és letenni az érettségit. A nagy álmom pedig az, hogy egyszer saját fast food éttermet nyissak.
– Végül: mit mondanál annak, aki most gondolkodik azon, hogy kollégista legyen?
– Azt, hogy ne gondolkodjon túl sokat, hanem jöjjön! Nekem az egyik legjobb döntésem volt, hogy kollégista lettem. Jó társaság, segítőkész tanárok, sport, programok, szórakozás – és szinte minden nap történik valami. Mi kell még?

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!