Remek eredményeket értek el a vásárhelyi diákok a kollégiumi találkozón
A Cseresnyés Kollégium versenyzői még a múlt pénteken vettek részt a XVII. Kollégiumi Találkozón.
Október 9-én, a hűvös őszi idő ellenére, már reggel hét órakor gyülekezett a Cseresnyés Kollégium csapata az épület előtt. A csapat Kovács József és Törteli Zsolt tanár urak vezetésével indult útnak Makóra, ahol a XVII. Kollégiumi Találkozó résztvevőire izgalmas sportküzdelmek vártak.
A sport egyébként sem ismeretlen terep a Cseresnyés kollégistái számára. A foci, a röplabda, a pingpong, a biliárd és a kondizás a mindennapok része, így a mozgásra és a versengésre mindig akad lehetőség. Az utóbbi hetekben azonban még a szokásosnál is nagyobb fordulatszámra kapcsolt a sportélet. A házi versenyeken mindenki megmutathatta, mit tud, és az is eldőlt, kik képviselhetik a kollégiumot a makói találkozón.
A rendezvénynek a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Pulitzer József Kollégiuma adott otthont. A házigazdák mellett a szegedi Ady Endre Kollégium, a sepsiszentgyörgyi vendégek és természetesen a Cseresnyés csapatai is pályára léptek.
A találkozó remek alkalmat kínált arra, hogy a különböző kollégiumok diákjai összemérjék tudásukat, új barátságokat kössenek, és megmutassák, hogy a kollégiumi élet a tanulás mellett a sportról, a közösségről és a közös élményekről is szól.
A pingpongasztaloknál a Cseresnyés bajnoknője, Fejes Viktória kiváló játékkal megszerezte az első helyet a lányok mezőnyében, míg Domokos Ádám a fiúk versenyében állhatott fel a dobogó második fokára. Mindkét eredményre büszke lehet a csapat, a győzelmek mögött koncentráció, kitartás és sok gyakorlás állt.
A focipályán a Cseresnyés lánycsapata lelkesedésének és küzdeni tudásának köszönhetően végül a második helyet szerezte meg. A fiúk szintén kemény mérkőzéseket játszottak. Bár ezúttal a negyedik hely jutott nekik, a megfiatalított csapat teljesítményére így is büszkék lehetünk.
A nap végére mindenki elfáradt, de remélhetőleg senki sem tért haza élmények nélkül. A helyezések mellett legalább ilyen fontos volt a közös szurkolás, a nevetés, a sportszerű küzdelem és az új ismeretségek születése. Mert egy ilyen találkozón nemcsak az derül ki, ki a leggyorsabb, a legerősebb vagy a legügyesebb, hanem az is, milyen jó érzés egy összetartó csapat tagjaként képviselni a saját kollégiumunkat.
Köszönjük a makói szervezőknek a színvonalas rendezést és a vendégszerető fogadtatást, a többi kollégium versenyzőinek pedig a sportszerű, baráti küzdelmet és a remek hangulatot – írta portálunknak is elküldött levelében a Cseresnyés Kollégium Médiaszakköre.


Hozzászólások lezárva.