Sosem volt jogosítványa, mégis a volán mögé ült
A rendőrök igazoltatták, majd előállították a férfit, akiről kiderült, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul valamennyi járműkategóriától eltiltották.
A szegedi rendőrök intézkedtek egy személygépkocsival közlekedő férfival szemben ma, azaz október 13-án, hajnali 1 óra körül Szeged belvárosában. A járművezető észlelte a mögötte haladó, rendőri jelleggel ellátott gépkocsit, majd – rendőri megállításra utaló jelzés nélkül – szabályosan lehúzódott és megállt. A férfi szokatlannak tűnő magatartása felkeltette a járőrök figyelmét, ezért igazoltatták.
Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, továbbá jogerős bírósági határozat alapján valamennyi járműkategóriától eltiltották.
A rendőrök a férfit előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A járművezető elismerte a cselekmény elkövetését. A Szegedi Rendőrkapitányság a férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt folytat büntetőeljárást.
A bűncselekmény a Büntető Törvénykönyv szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.


Hozzászólások lezárva.