Szegedi elnökhelyettese is lett az NVVH-nak

Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek.

AZ MTI tudósítása szerint mindhárom elnökhelyettesre 139 képviselő szavazott, nemmel szavazó és tartózkodó képviselő nem volt.

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága által nyilvánosságra hozott életrajzok szerint Ötvös Károly az Integritás Hatóság vizsgálati vezetője, fő feladata az európai uniós forrásokkal kapcsolatos közbeszerzési, fejlesztéspolitikai, versenyjogi és költségvetései csalással kapcsolatos vizsgálatok vezetése, koordinálása. 2011 és 2023 között a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának szakértő vizsgálója volt. A Legfőbb Ügyészséggel közös nyomozócsoportban képviselte az adóhatóságot a Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő elleni nyomozásban, korábban pedig a Vám- és Pénzügyőrség kiemelt főnyomozója volt.

Gellért Károly Árpád a Miskolci Járási Ügyészség ügyésze, jelenleg az Ózdi Járási Ügyészségre kirendelt vezetőhelyettes. 2013 és 2024 között Miskolcon a Gazdasági Büntetőjogi és Kiemelt Ügyek Csoportjának vezető ügyészeként dolgozott.

Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyésze. Előtte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Kiemelt Ügyek Csoportjának, korábban pedig Büntetőjogi Csoportjának ügyésze volt. 2018 és 2025 között a Szegedi Járási ügyészségen dolgozott.

A Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk már korábban bejelentette, hogy nem fognak részt venni NVVH vezetőinek jelölésében és kiválasztásában.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!