Előbb karddal fenyegette, majd el akarta ütni a biztonsági őrt egy férfi

Egy áruházi összetűzés miatt előbb karddal fenyegette meg egy férfi a biztonsági őrt, majd autóval próbálta elütni az őr testvérét és annak feleségét.

A vádlott még 2024. július 14-én egy ismerősével tartózkodott egy áruházban. Mivel kísérője meztelen felsőtesttel lépett be az üzletbe, a biztonsági őr felszólította őket a távozásra. A vádlott ezen felháborodott, kiabált, szidalmazta, majd megöléssel fenyegette az őrt. Még aznap este, amikor a biztonsági őr közölte vele, hogy feljelentést tesz az ügyben, a vádlott karddal a kezében lefejezéssel fenyegette meg.

Három nappal később a vádlott autójával közlekedett, amikor észrevette a biztonsági őr testvérét és annak feleségét, akik a szemből érkező sávban haladtak. A vádlott ekkor gyorsított, áttért a szemközti sávba, és szándékosan nekiütközött a sértettek járművének. Miután a férfi kiszállt az autóból, a vádlott nekitolatott a járműnek, amely az ütközés következtében a nővel együtt egy betonozott árokba borult.

A vádlott ezután a menekülő férfi után hajtott, és megpróbálta elütni. A sértett csak úgy tudta elkerülni a gázolást, hogy elugrott az autó elől. A támadás következtében mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az Egri Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt öt év börtönbüntetésre, hat év járművezetéstől eltiltásra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság arról is rendelkezett, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezést. Álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben, aki két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményt, elengedhetetlen a törvény szigorának alkalmazása. Ezért hosszabb tartamú, fegyházfokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását tartja indokoltnak.

Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!