Bóna Szabolcs szerint hozzá kell nyúlni a föld- és vadászati törvényhez
A földtörvény és a földszabályozás, a vadászati törvény és a vadászati szabályozás megváltoztatását ígérte Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Hektár Magágy agrárszakmai podcast vasárnapi adásában.
A tárcavezető elmondta, azért akarnak változtatni a földtörvényen és a földszabályozáson, mert a legnagyobb problémát „a használat és a tulajdon egymástól való nagyon komoly elválása okozza, amelynek révén jövedelem áramlik ki az ágazatból a támogatásokon és a földbérleti díjakon keresztül”.
Hozzátette azt is, a fiatalításhoz, a fiatalok termőföldhöz jutásához, a művelésiág-változásokhoz, a talajjavításhoz, vagy az öntözési rendszerek kialakításához szükség van erre a tőkére. A vadgazdálkodás és az állományszabályozás nem működött megfelelően az elmúlt időszakban, és minden érintett egyetért azzal, hogy szükség van a törvényi háttér megváltoztatására – közölte a miniszter.
Bóna Szabolcs korábban a HVG-nek is úgy nyilatkozott még a kampány alatt, hogy aki tőkebefektetőként veszi meg a földet, az igyekszik minél magasabb bérleti díjat elérni rajta, hiszen nem ő használja. A szántóföldi növénytermesztés viszont az elmúlt két évben, főleg az aszály miatt, maximum a támogatások szintjével megegyező jövedelmezőséget tudott csak produkálni. A bérleti díjak pedig lassan már azonos arányban vannak a megszerezhető támogatásokkal, sőt, vannak olyan megyéi az országnak, ahol már magasabb bérleti díjakat kell fizetni, mint amennyi támogatást kap a gazdálkodó területalapon.
(via MTI)

Hozzászólások lezárva.