Kategória
Városunk
Vásárhely Anno: Lázár már száz éve is a lelei utat építtette
A Vásárhelyi Napló napilap éppen száz éve örömhírként közölte, hogy a közgyűlés jóváhagyta Lázár Lajos gazdasági főtanácsos indítványát, aki azt javasolta, hogy a Rárósi és Lelei utakat 1-1 kilométer hosszan burkoltassa ki a város. Ezt a…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A Sopron nyerte a Kosársuli elleni párharc első mecccsét
Vereséget szenvedett Sopronban, de a klub tájékoztatása szerint elérhető közelségben maradt a 7. hely a Vásárhelyi Kosársuli számára. A Sopron elleni párharc odavágóján a félidőben még vezettek a vendég vásárhelyiek, ám a harmadik…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Erdős Péter mestere maga a természet volt
A tavaly elhunyt Erdős Péter vásárhelyi festőművész mintegy száz képéből álló emlékkiállítása nyílt meg szombat délután az Alföldi Galériában, egy nappal 87. születésnapja után.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A zápor sem mosta el a Csúcsi Olvasókör gyermeknapját
Ki lehetett próbálni a mártélyi tűzoltók autóját, a kör négy óvónője számos játékkal várta a gyerekeket, és az ugrálóvár is működött, míg a zápor miatt le nem kellett engedni. Közel negyven gyerek és szüleik ünnepelték a gyermeknapot…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A földön kívüli élet keresése tudományos módszerekkel – Vásárhelyen
A SETI, avagy a földön kívüli élet keresése tudományos módszerekkel címmel tart előadást hétfőn délután 5 órától Nagy Andrea csillagász, asztrofizikus a Németh László Városi Könyvtárban.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Budapesten tartják a türk csúcstalálkozót, Erdoğan is jön
Május 20-21-én, kedden és szerdán Budapesten a Várkert Bazárban rendezik meg a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozóját – közölte az MTI-vel a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A Tisza Párt és a gazdaság volt fókuszban az első vásárhelyi tiszás rendezvényen
Porcher Áron közgazdász, befektetési szakember, a Tisza Párt fővárosi önkormányzati képviselője péntek délután tartott előadást Hódmezővásárhelyen, a helyi Ne féljetek! Tisza Sziget szervezésében. A rendezvény házigazdája ifj. Jovány Gyula…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Toboroztak a vívók, több mint száz gyereknek csillogott a szeme
A rendezvény azért is volt különleges, mert Nagy Dávid olimpikon is ellátogatott Hódmezővásárhelyre, hogy saját példáján keresztül hozza közelebb választott sportját a fiatalokhoz.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Kastélyos népszavazás: a HVB a Fidesz kérelmének elutasítását kéri
A Helyi Választási Bizottság (HVB) mai nyilvános ülésén hozott határozatában arra kéri a Szegedi Törvényszéket, hogy utasítsa el a vásárhelyi Fidesz–KDNP képviselői által a kastélyos népszavazással kapcsolatos bizottsági döntést megtámadó…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Megújult az Európa parki „élménytaposó”
Felújításra került az Európa Parkban a Kneipp-taposó, ami korlátot is kapott - értesültünk Arany-Tóth Katalin tabáni önkormányzati képviselő posztjából.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
