Alacsony vízállás miatt zár be a közkedvelt tiszai strand

A rendkívül alacsony vízállás miatt csütörtöktől szünetel a csongrádi Körös-toroki strand üzemeltetése. A vízszint jelenleg -211 centiméter, eközben a strand biztonságos működése legfeljebb -200 centiméteres vízállásig lehetséges.

A rendkívül alacsony vízállás miatt ideiglenesen bezár a Csongrádi Körös-toroknál található strand. A vízszint csütörtökön már -211 centiméter volt, így a fürdőhely biztonságos üzemeltetéséhez szükséges feltételek nem biztosíthatók – erről posztolt csütörtök délelőtt a Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Start Szoc. Szövetkezet.

A strandot a fürdőzők biztonságát szolgáló bóják határolják, azonban a jelenlegi vízállás mellett ezeket már nem lehet a hajózási útvonal szabadon hagyása mellett kijjebb helyezni. A bójákat ezért a mai napon felszedik.

A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól szóló 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet szerint tilos fürdeni a hajóútban, illetve a hajóutat és a hajózási akadályt jelző bóják körzetében. A rendkívül alacsony vízállás miatt a kijelölt fürdőhely a bóják áthelyezése nélkül már nem tud megfelelni ezeknek az előírásoknak.

A strand üzemeltetője arra is felhívja a figyelmet, hogy

csütörtöktől vízimentő-szolgálat sem működik a területen, a vízben tartózkodás kizárólag saját felelősségre történhet, ezért mindenkit fokozott óvatosságra kérnek.

Ha emelkedik a vízszint, újra kinyithat a strand

A Körös-toroki strand hivatalos szezonzárása eredetileg szeptember 15-én lenne. Amennyiben a következő napokban kedvezően alakul a vízállás, és ismét -200 centiméter fölé emelkedik, az üzemeltető visszahelyezi a bójákat, és újraindulhat a vízimentő-szolgálat is.

Az esetleges újranyitásról külön tájékoztatást adnak.

Az üzemeltető közleménye szerint felmerült a kérdés, hogy a strand biztonságos működése érdekében nem lehetne-e korlátozni vagy megszüntetni a hajóforgalmat, erre azonban nincs jogi lehetőség.

Azt írják, a Tisza országos jelentőségű főútvonal és nemzetközi víziút, amelynek fenntartása, valamint az áruszállítás és a hajózás biztosítása törvényi kötelezettség. A hajóforgalmat nemzetközi egyezmények és országos hajózási szabályok rendezik, ezért azt nem lehet a strand működéséhez igazítva korlátozni vagy szüneteltetni.

A közlemény szerint ilyen esetben a hajózás biztonsága elsőbbséget élvez a szabadidős tevékenységekkel szemben.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!