Negyedére esett vissza a szőlőtermés Vásárhely környékén is
A száraz, meleg idő miatt egy hónappal korábban kezdődött a szőlőszüret Sóshalmon az ország többi bortermelő vidékéhez hasonlóan. A szőlősgazdák szerint igen magas a cukorfoka a fürtöknek, ám a szemek kicsik és nincs elég súlyuk. Mindez azt jelenti, hogy jó, ha a szokásos mennyiség negyedét meg tudják termelni. Az idei szőlőtermés tehát biztos, hogy kevesebb lesz, mint a tavalyi, ám a minőség még lehet az átlagosnál jobb.
Néhány napja szüretelték le az egyik sóshalmi szőlészetben a kékfrankost. A töppedt szemek jól mutatják, hogy nem lehetett tovább várni, ugyanis az már a minőség rovására ment volna. 22 mustfokkal szüreteltek, ami a sok napsütésnek köszönhető, ám a csapadék hiányát nagyon megérezte a szőlő. Ez egy évek óta tartó tendencia folytatása.
Az utóbbi években egyre előrébb jön a szüret, tehát rövidül a szőlő kint léte. A tenyészidő is rövidül, meg valahogy másként oszlik meg az egész. Nem csak a globális felmelegedésről van szó. A vízhiány komoly probléma, a csapadék fontos, hogy az időben eloszoljon, nem valósul meg
– mondta el a Vásárhelyi Televíziónak Takács Ferenc borász.
Ráadásul a szőlőt nem is szokták öntözni, mert nem tesz jót a termésnek. A szőlőtőkék viszont jól alkalmazkodnak, mivel rendkívül mélyre eresztik a gyökereiket, így elérik még a nedves talajrétegeket, ám a fürtökön lévő szemek így is kicsik maradnak. Mivel kevés a nedvesség a gyümölcsben, kevés bort lehet majd belőlük készíteni.
A szárazságnak és forróságnak köszönhető az a jelenség jelenség, hogy a hazánkban termesztett klasszikus fajták néha elveszítik az ismert ízvilágukat.
A kékfrankos, amit a születésnapomhoz kötve szeptember 20-án szoktunk szüretelni, ma 29-én már két napja leszüreteltük, két napja héjon erjed, egész más ízű lesz, mint amit normál időben szedtünk le. Ez egy mediterrán, sötét, vastag kékfrankos lesz, nem az a megszokott, üde, alföldi kékfrankos
– tette hozzá a borász.
Ez gond a rozé készítésnél is, mert épp az a könnyed, ropogós frissesség hiányzik a fürtökből, ami ehhez az eljáráshoz szükséges. Egy hektáron korábban 6 ezer liter bor elkészítéséhez szükséges szőlőt szüreteltek. Ez körülbelül 100 mázsa szőlőre volt szükség. Az idén ez a mennyiség körülbelül 22 mázsa, úgyhogy jelentősen csökken a bor mennyisége. Az olaszrizling esetében sem várható sokkal jobb termésátlag. Ez az árakban is jelentkezni fog, de ennek mértéke még nagyban függ a bor minőségétől is.
Hozzászólások lezárva.