sajatbanner

Nádas Alexandra kapja a 70. Őszi Tárlat fődíját és a Tornyai plakettet

A fődíjas képzőművész nem ismeretlen az Őszi Tárlatok látogatói számára, hiszen háromszor is kapott már elismerést a korábbi kiállításokon. Az egyik a rangos Endre Béla-díj volt. Fotó: Nádas Alexandra/Facebook.

Nagy Gábor festőművésznek életműdíjat, Czene Márta festőművésznek Endre Béla mesterdíjat, Galyasi Miklós nívódíjat Miklya Gábor szobrásznak, a Fiatal festők nívódíját Cservenka Edit festőművésznek ítélték oda, illetve a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat idén Csörgő Tamás grafikus kapta – döntött róla nyilvános ülésén tegnap a vásárhelyi közgyűlés.

A fődíjas Nádas Alexandra, – aki majd az október 5-én nyíló jubileumi tárlaton veheti át a jeles elismerést, – egyáltalán nem ismeretlen a Vásárhelyi Őszi Tárlatok történetében. Ráadásul nem is az egyszerűen a szakmai zsűri által beválogatott alkotók közül az egyik, hiszen két tárlaton rangos szakmai elismerést is kapott. A 2000-ben rendezett 47. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Díját érdemelte ki, míg 2012-ben a rangos Endre Béla díjat, 2016-ban pedig az Új Művészet Folyóirat díját vehette át szintén a Vásárhelyi Őszi Tárlaton.

Nádas Alexandrának – szakmai önéletrajza szerint – 1996 óta több mint 70 önálló kiállítása nyílt; több, mint 600 csoportos hazai és külföldi kiállításon, országos és nemzetközi tárlaton szerepeltek munkái.

2000 áprilisában jelent meg Árnyalatnyitány című verseskötete a Kráter Könyvkiadó gondozásában, melyben az 53 vers mellett 18 grafikája is szerepel.

Festményeim legfontosabb eleme a táj, vagyis az ember által épített szerkezetekből, épületekből, tárgyakból felépülő mesterséges környezet, de a természet is absztrakt módon jelenik meg. Legújabb alkotásaim a korábbi konstruktív, merev és absztrakcióstól való elmozdulást tükrözik. képalkotás líraibb és realisztikusabb, „rétegzettebb” kifejezésre, miközben megtartja a feszes, kiegyensúlyozó szerkezetet A megszokott táj, amelyben napról napra élünk, bizonyos mértékig átszellemülve, profán oltárképpé alakul át. festmények.” – olvasható ars poeticájában.

Díjak (válogatás):

  • 1999 – Barcsay Jenő Alapítvány Díja (I.), (Magyar Képzőművészeti Egyetem)
  • 2000 – 47. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Díja
  • 2004 – Barcsay Jenő Alapítvány Díja
  • 2006 – Keszthely Város Díja a „Víz és Fény – Kyoto III.”Országos Tárlaton
  • 2006 – Szentes Város Önkormányzat Díja, Katona Kiss Ferenc és neje Alapítvány pályázatán
  • 2007 – Szegedi Nyári Tárlat, M. A. O. E. Díja
  • 2010 – Szombathelyi Képzőművészeti Biennále (II. Ars Pannonica) kiállítás (díj)
  • 2012 – Endre Béla díj Vásárhelyi Őszi Tárlat
  • 2015 – Komárom-Esztergom Megyei Príma Különdíj
  • 2016 – Új Művészet Folyóirat díja a Vásárhelyi Őszi Tárlaton,
  • 2017- Borbereki Kovács Zoltán díj
  • 2018 – Pintér Gyula Pesterzsébet mecénása elismerés a 49. Pesterzsébeti Tavaszi Tárlaton (Gaál Imre Galéria)
  • 2018 – Eger város díja a „Női vonal VII.” (Magyar Festészet Napja) c. kiállításon
  • 2021 – Szolnok – Szolnoki Galéria / Zsinagóga – PART a Szolnoki Képzőművészeti Társaság 2021 évi kiállítása fődíja (MMA)

Ösztöndíjai:

  • 1999 – Hágai Képzőművészeti Akadémián (3 hónap, a Socrates Erasmus Programmal)
  • 2002, 2006 – M. A. O. E. Alkotói Ösztöndíja
  • 2009 – Budafok- Tétény XXII. ker. Önkormányzata által kiírt Művészeti Ösztöndíj
  • 2011 – „Druckkunst grenzenlos”, Hessisches Landesmuzeum ösztöndíja, (1 hónap), Darmstadt, Projekt „artist in residence”
  • 2014, 2016 – NKA – Alkotói Ösztöndíj
  • 2016/17 – NKA. alkotói támogatás, NKA-Alkotói Ösztöndíj
  • 2018/19; 2020/21 – NKA. alkotói támogatás
  • 2022/23 – NKA. alkotói támogatás.

Az 1974-ben Budapesten született alkotó 1989-1993 között a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt. Festő szakirányon tanult tovább 1995-2000 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika Tanszékén. Mesterei voltak: Eszik Alajos, Pásztor Gábor és Somorjai Kiss Tibor.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!