Megszavazta az Országgyűlés fideszes többsége: kiléptünk a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és ennek nyomán a kormány hamarosan értesíti is a döntésről az ENSZ főtitkárát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Mint az ismert, az ICC az izraeli kormányfőt és novemberben kirúgott védelmi miniszterét civilek megtámadása, éheztetése és megölése miatt vonná felelősségre. Orbán Viktor azonban határozottan elutasította az ICC döntését, majd még aznap hivatalos látogatásra hívta meg az izraeli kormányfőt.

Szijjártó most azt közölte, „nemcsak egy komolytalan, hanem egy politikailag motivált bírósági szervezetté is vált, és számunkra az elfogadhatatlan, ha egy bíróság munkáját a politika motiválja”. Szerinte Magyarországnak nincsen keresnivalója ebben a szervezetben.

Most, hogy az Országgyűlés megszavazta a kilépést, értesítik az ENSZ főtitkárát erről a lépésről.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!