Meglepő huncutságok Vásárhelyen

Naponta ott járunk mellettük, s nekünk már fel sem tűnnek. Pedig van néhány érdekes huncutság Vásárhelyen.

Nincs még egy olyan település talán az egész világon, ahol egyszerűen köddé váltak a házak, a gyalogátkelőhely egyenesen egy autókijáratba vezet, vagy léteznek olyan utcák, melyeken egyetlen egy ház sincs számozva. És olyan is, mely ugyan elkezdődik, de az első számozott házáig vagy százt métert kell tenni, egyébként épületek között. Vásárhely pedig ilyen.

No nézzük is sorjában a városfejlesztés okozta különlegességeket!

Kurucz D. István Kossuth-díjas festőművész, Vásárhely díszpolgára egykori – nemrégiben szépen felújított – háza ugyan a Tükör utca 5. szám alatt van, de a ház ajtaja, rajta az előbb említett házszámmal, a Bálint utcáról nyílik. A sarki épület jól/rosszul(?) van beszámozva.

Persze nem ez az egyetlen érdekesség. Az Andrássy utat a Csengettyű közzel összekötő Batthyány utcán ne is keressen házszámokat, ugyanis ide egyetlen épületet sem számoztak. Ennél sokkal jobb a helyzet az egyébként a közelben található Szentkirályi utcával, melyen egyetlen egy házat számoztak. Az oka itt egyszerű: az egykoron szép hosszú utcát az 1960-as évek közepétől kezdődött bontások tüntették el, de szinte teljesen.

Azt tudja, hogy a Kinizsi utca 33. számú ház valószínűleg a világ egyetlen épülete, mely autókijáratába a túlsó járdáról egy kijelölt gyalogátkelőhely, azaz egy zebra vezet? Pedig így van.

Alighanem az egyetlen gyalogátkelő, mely egy ház autókijárójába vezet.

És az feltűnt valakinek, hogy hat épület házszáma hiányzik az Andrássy út a Mezőgazdasági Karral szemközti oldalán? A szolgáltatóház ugyanis Andrássy út 10-12. szám, míg a mellette lévő (a telefonos üzleteknek is helyt adó társasház) pedig már 28. szám. A kettő között egyébként néhány méter (benne a Batthyány utca torkolata) található.

A Hóvirág utca, kórház felőli elején pedig önfeledten gyalogolhat az ember háromszáz métert, mire az 1. számtól a 3. számig ér, Pedig útközben is találhatók épületek, igaz más utcákra számozva.

És az epreskerti zártkertek és az Epreskert sem egymás melletti terület. Az előbbi (állítólag, igaz a térkép nem is jelzi) a Zrínyi utca meghosszabbításának számító Bodzási útról érhető el, míg az Epreskert most is ott van, ahol szokott: a piac és a katolikus temető közt.

Ha tud még ilyen furcsaságot, azt szívesen olvassuk kommentben!

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!