Ha a hétvégén is dolgoznak, kész lesz a Metripond mögötti kerékpárút
Augusztusban kezdtek hozzá a Metripond mögötti, a Tesco felé vezető kerékpárút újjáépítéséhez, miután az út alatti rézsű megcsúszott. A munkálatok ma az egyik szakaszon már befejezés előtt álltak, míg az emelkedős részen még nem. Ha a kivitelező a hétvégén is dolgozik, jövő héten már vidáman kerekezhetünk rajta.
Nemhogy katasztrofális állapotba került, de meg is csúszott a rézsű a volt Metripond épülete mögötti, a Tesco felé haladó (vagy onnan érkező) bicikliút alatt, ezért a város felújíttatja. Ez a munka azonban szemmel láthatóan a kerékpárút újjáépítését jelenti. Az augusztus vége óta zajló munkálatok elhúzódása miatt persze türelmetlenek az arra korábban közlekedő biciklisek.
Csakhogy a késlekedésnek oka van, hiszen a korábbi nyomvonalon az alapoktól újjá kellett építeni a bicikliutat. Már odáig jutottak, hogy a Tesco körforgalma és a Bodrogi Bau áruház bejárata közötti szakaszon már csak az aszfalt hiányzik. A Bodrogitól a Metripondig tartó emelkedős részen azonban – bár a szegélyt már lerakták – még mindig a kerékpárút alapját építik, igaz, gépekkel, haladósan.
A városházától megtudtuk, hogy ha a kivitelező a hétvégén is dolgozik, akkor a jövő hét elejére teljesen befejezheti a munkát, azaz a kerékpárosok birtokba vehetik a megújult bicikliutat.
Mint azt korábban megírtuk, a Metripond melletti kerékpárút 300 méteres szakaszának felújítása miatt szeptember 15. és október 23. között a csak a másik oldalon lehet kerékpárral közlekedni. A kerékpárút régi aszfaltját felmarták, majd kicserélték a szegélyeket, és pályaszerkezetet is, a töltés irányában ahol kezdett szétcsúszni. Utolsó simításként pedig új felfestést is kap majd az út.
A bicikliút felújítása bruttó 24 millió forintba fog kerülni a kivitelező a Sándoraszfalt Útépítő Kft.

Hozzászólások lezárva.