sajatbanner

Márki-Zay Péter 2026-ra is előválasztást javasol

Hódmezővásárhely polgármestere közösségi oldalán állt ki ismét az előválasztás intézménye mellett. Állásfoglalásának előzménye az, hogy Magyar Péter interjút adott a Telexnek, amelyben vitatható kijelentéseket tett azzal kapcsolatban, ami a Tisza Párton kívüli ellenzéki képviselők indulását illeti a 2026-os országgyűlési választásokon.

„Őszintén aggódom a 2026-os rendszerváltásért” – jelentette ki Márki-Zay Péter facebook-posztban kedden délelőtt, Magyar Péter hétfői Telex-interjújára reagálva. A Tisza Pár elnöke ebben arról beszélt, hogy szerinte a Tisza Pártot azért kritizálják – és Hadházy Ákos is azért hozta elő a Diákhitel Központos szerződéseket, – mert van egy szerveződés Budapesten: „Duna Párt vagy Egyesület néven hoznának létre egy kooperációt, amivel a Tisza ellen szervezkednének” – állította. Magyar szerint ezt túlélésük érdekében, zsarolásként teszik. Azt is mondta, „Hadházytól, Karácsony Gergelyen át, Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni”, abból a célból, hogy néhány mandátumot megszerezzenek a 2026-os parlamenti választáson.

Hadházy hétfő este így reagált minderre oldalán: „Magyar Péter képviselő úr olyan butaságot mondott ma rólam a Telex műsorában, hogy muszáj elszámolnom tízig – de lehet, hogy ezerig –, nehogy valami olyat írjak hirtelen felindulásomban, amit később megbánok.”

Márki-Zay Péter ugyanerre reagálva szomorúságát fejezte ki, hogy nem érdekli a Tisza Pártot, azon belül Magyar Pétert, hogy rajtuk kívül más ellenzéki képviselőjelöltek is szeretnének indulni. Annak ellenére, hogy tartja álláspontját, mely szerint csak egy pártnak, a Tiszának kellene elindulnia a Fidesz ellen, meggyőződése, hogy a képviselőjelölteket mindenképpen előválasztáson kellene kiválasztani.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!