Magyar Péter nem lesz a héten a parlamentben, Ruff Bálint fogja helyettesíteni
Hétfőn hajnalban Isztambulba utazik Magyar Péter miniszterelnök, kedden és szerdán pedig a törökországi NATO-csúcstalálkozón fog részt venni Orbán Anita külügyminiszterrel és Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterrel – jelentette be a kormányfő vasárnap.
Ez azt is jelenti, hogy a hétfői és keddi rendkívüli parlamenti ülésen a miniszterelnök nem lesz jelen.
A távollétem idején Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el az itthoni feladataimat
– mondta videójában Magyar Péter, majd később azt is hozzátette, a napirend előtti felszólalást Vitézy Dávid fogja átvenni tőle.
A Tisza-kormány feje csak vasárnap este fog visszatérni Magyarországra, mert a hivatalos program után négy napig a fiaival tölti az idejét a török tengerparton (hozzátette, a fiai szállását az egész út alatt ő fizeti). Elmondta azt is, hogy az Orbán-kormányokkal ellentétben nem a honvédelmi gépekkel, hanem kereskedelmi járattal fog Isztambulba utazni, onnan pedig kocsival Ankarába. Elmondása szerint az Orbánék által korábban lefoglalt luxusszállást is lemondták, és igyekeztek minél takarékosabban eljárni ezzel kapcsolatban.

Hozzászólások lezárva.