Kapitány István felmentette a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
A gazdasági és energetikai miniszter az utóbbi hetekben már több állami cég vezetőjét is elmozdította, a Paks II. gigaberuházás azonban már miniszteri meghallgatásának idején is előkerült, mint az egyik legfontosabb felülvizsgálatra váró terület.
„Bejelentem: a mai napon felmentettem Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját. A délután folyamán bemutatom az új vezérigazgatót” – közölte Facebook-oldalán Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter pénteken.
A tárcavezető nem közölt részleteket a felmentés hátteréről, de már több állami cég vezetőjét is elbocsátotta az utóbbi hetekben. Egyébként miniszteri meghallgatásának idején is beszélt már arról, hogy első intézkedései között fog szerepelni a Paks II. felülvizsgálata, mivel ezek titkosított szerződések, ezért nem látták még a dokumentumokat.
A Direkt36 Paks II-ről szóló cikkében arról számoltak be, hogy a paksi bővítésért felelős Paks II. Atomerőmű Zrt. nevű állami cég a 2022-es választás utáni időszakban kapott új vezetést. Az előzőleg Süli János volt tárca nélküli miniszter által felügyelt projekt ugyanis akkor átkerült Szijjártó Péter alá, a Paks II. Zrt. élére pedig a bukott külügyminiszterhez közel álló Jákli Gergelyt helyezték.

Hozzászólások lezárva.