sajatbanner

Joványbusz kontra Volánbusz: kisebb számháború alakult ki a közgyűlésen

Megvitatták a mai közgyűlésen a helyi menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás tapasztalatairól előterjesztést. Ahogy azt lehetett sejteni, számos kérdés merült fel a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban. Benkő Zsolt képviselő azt furcsállta, hogy 2 szolgáltató szolgáltat a városban, Márki-Zay Péter és Szabó János szerint erről szó sincs, a Volánbusz szerintük közpénzt éget, és egyébként is, magasabb áron szolgáltatott volna. Szabó János azt mondta, a Jovány busz szolgáltatásában sokkal jobbak a kilométer árak.

Benkő Zsolt képviselő annak a meglátásának és egyben meglepettségének adott hangot, hogy ahogy ő mondta, az országban egyedülálló módon a városban két szolgáltatás van, ezzel természetesen a Volánbuszra gondolt, amely ugyanúgy szolgáltat a helyi buszközlekedésben, mint a Jovány Busz Kft. Benkő Zsolt a szolgáltatás színvonalában visszalépésnek tartja a Jovány Busz Kft-t, különösen a buszok típusát, környezetvédelmi besorolását illetően.

Márki-Zay Péter azt mondta, a Volánbusz szolgáltatása 243 millió forint lett volna. Az ő véleménye szerint a Volánbuszoknál vannak elakadások, a Joványbuszoknál nincsenek. Kifejtette az önkormányzat álláspontját, hogy két szolgáltatás lehet, hogy van a városban, de a Volánbusznak szerinte nincs szerződése a várossal.

Szabó János alpolgármester felszólalásában elmondta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a Lázár János feljelentése nyomán indult eljárást korrupciós ügyben, mutyi tehát nem merült fel. Felszereltségben pedig, mondta, a Jovány buszok jobbak, mint a Volánbuszok.

Molnárné Masír Erika, a HVSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2021. június 5. és 2021. december 31. között 6834 menetrend szerinti járat indult, , vasárnap 561 járat indult, hétfőtől szombatig 6273. Járatkimaradás nem volt, járatkésés 2 alkalommal fordult elő: egyszer a Google térkép készítése akadályozta az egyik járat időben történő célba érését, a másik esetben egy forgalomkorlátozás miatt, az első a 10, a második az 5 percet nem haladta meg. Az elmúlt évben az utasok részéről a HVSZ Zrt. felé panaszbejelentés nem történt. Személyes észrevételek, az iskolai csúcsidőben történő járatsűrítéásre, vagy hogy a busz 1-1 megállóban hosszabb ideig várakozzon, érkeztek.

Városkártyával december 31-én 1074-en rendelkeztek. A járatokat elsősorban 6 év alattiak, kisiskolások, városkártyával rendelkezők illetve nyugdíjasok használják. emellett 1875 darab jegyértékesítés is történt.

A Jovány Busz Zrt. felé bruttó 74 millió forintot fizettek 2021-ben.

Szabó János ezek után azt is elmondta, hogy a két társaságnál, Jovány Gyula buszai kilométer arányosan 24%-kal több kilométert futottak, így 18%-kal kisebb költséget kellett fizetniük. Békéscsabán ráadásul, elmondása szerint magasabb kilométerdíjjal számolt: ott 745, míg vásárhelyen is meglátása szerint magas, 529 Ft-tal. A Jovány Busz Kft-nél ez a szám 351 Ft.

Egyéb, képviselők által tolmácsolt igények is felmerültek a vita során: Fejes Péter szerint a Lakópark kimaradt a járatok útvonalából, míg ezzel kapcsolatban Gyöngyösi Ferenc a nagy bevásárlóközpontokat említette, tudomása szerint a Tesco vezetősége nem is zárkózna el, hogy oda beforduljon a helyi busz. Szintén Gyöngyösi Ferenc vetette fel, hogy az első Jovány buszokkal Béketelepről sokan nem jutnak át időben, átszállva a tram-trainre a klinikákra, dolgozni vagy iskolába, ezt a fajta összehangolást is kérte Jovány Gyuláéktól.

Szabó János szerint ez a változtatás a jelenlegi üzemanyag árak mellett jelentős áremelkedéssel járna a szolgáltatást tekintve, bár a bevásárló központokba kihelyezett megállókban lát fantáziát, már csak azért is, mert ezek a cégek ezért szoktak fizetni. Bár hozzátette, Hódmezővásárhelyen a tömegközlekedés sosem mozgatott tömegeket. Márki-Zay Péter szerint a kéréseket meg lehet vizsgálni, vagy ha van megálló, ahol nem nagyon szállnak fel, azt ki lehet iktatni a későbbiekben.

A határozati javaslatot 10 igen és 5 nem szavazattal elfogadták.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!