Immár a TEK védi a miniszterelnököt
A Belügyminisztérium nem erősítette meg a feltételezést, hogy a Nyugati Pályaudvarnál történt szerdai esetnek köze van ahhoz, hogy a miniszterelnök személyi védelmét immár a korábban „Orbán magánhadseregének” titulált TEK látja el.
Magyar Péter Vitézy Dáviddal sétált a Nyugati pályaudvaron szerdán reggel, miközben kamerák vették őket, ugyanis épp sajtótájékoztatót tartottak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervről. Séta közben egy idős férfi lépett oda hozzájuk, elmormogott valami olyasmit, hogy „…ide merészelt jönni…”, majd köpött egyet a miniszterelnök felé. Ezt azonban csak hallani lehetett, az öregúr a köpés pillanatában pont Vitézy Dávid háta mögött állt, így nem látszott a performansz.
A gesztusra Magyar Péter annyit reagált, hogy „Jó egészséget!”, illetve közölte azt is, hogy nem tesz feljelentést. Más viszont megtette, így a rendőrség a beérkezett feljelentéseket becsületsértés vétség gyanúja miatt megküldte az illetékes ügyészségnek.
A csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Magyar Péter az esettel kapcsolatban azt mondta, ő maga kérte a biztonsági emberektől, hogy hagyjanak neki teret, hogy aki akar, az odaléphessen hozzá, illetve azt is elárulta, hogy
sokszor a gyerekeimmel járok a városban személyi biztonsági védelem nélkül.
A 24.hu arról számol be, hogy alig egy nappal az eset után már nem a Készenléti Rendőrség látja el a miniszterelnök személyi védelmét. Az ORFK csütörtökön még azt válaszolta az RTL híradónak, hogy nem tervezik a miniszterelnök védelmének megerősítését, azonban a feladat időközben már elkerült a korábban általa elutasított TEK-hez.
A lap kérdésére a Belügyminisztérium többek között azt válaszolta, hogy a rendvédelmi szerveknél a kormány döntésének megfelelően nemsokára átalakulás kezdődik, annak érdekében pedig, hogy az erről szóló jogszabály életbe lépése után azonnal el tudjanak kezdődni a gyakorlati lépések, már most folyamatosak az egyeztetések köztük.
A tervezet szerint a személyi védelem teljes egészében az ORFK középirányítása alá tartozó újjászerveződött Terrorelhárítási Központ feladata lesz. Ezek a változások az átalakításról szóló jogszabály kihirdetése után léphetnek majd életbe
– közölte a Belügyminisztérium.
A Belügyminisztérium arra nem tért ki, hogy a miniszterelnök személyi védelmének hirtelen átszervezése összefüggésben van-e a Nyugatiban történtekkel, azt azonban nem tagadták, hogy a feladat átkerült a TEK-hez.
Magyar Péter még a május 9-i beiktatása előtt kijelentette, hogy a hivatalba lépő miniszterelnök személyi védelmét nem az Orbán-kormány által felállított TEK, hanem a Készenléti Rendőrség fogja ellátni.

Hozzászólások lezárva.