Holnap többet is megtudhatunk a kegyelmi ügy részleteiről
Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található – jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Az MTI tudósítása szerint Magyar Péter közölte: a kormány megvizsgálta az elhíresült bicskei kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban volt. Ezt a dossziét a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett kedden nyilvánosságra fogják hozni a kormany.hu/igazságtétel oldalon, várhatóan a délelőtti órákban.
A dossziéból kiderül, hogy az akkori igazságügyi miniszter nemlegesen terjesztette fel a Sándor-palotába K. Endre kegyelmi kérvényét, és végül még nem ismert okokból és indokok alapján ezt az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin „változtatta meg„, és így küldte vissza az Igazságügyi Minisztériumnak.
A miniszterelnök arra szólította fel Sulyok Tamás államfőt, hogy kedden, a munkaidő végéig „tegye a puzzle másik részét is hozzá a dologhoz”, és hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában fellelhető, ennél teljesebb dossziét, amelyből valószínűleg kiderül, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet az akkori köztársasági elnök.

Hozzászólások lezárva.