Erősebb jogosítványokat kap a NAV, akár 20 évre visszamenőleg is vizsgálódhat – 3 milliárdos azbesztalapot hoznak létre
A kormányszóvivői tájékoztatón a kabinet több, a családokat, az állami működést és a gazdaságot érintő döntést ismertetett, emellett Magyar Péter miniszterelnök több folyamatban lévő vizsgálatról és feljelentésről is beszélt. Szélesebb jogosítványokat kap például a NAV, de Szijjártó Péterrel kapcsolatban is vannak fejlemények.
A legfontosabb bejelentések:
- 100 ezer forintos iskolakezdési utalványt kapnak a rászoruló családok gyermekei, mintegy 400 ezer diák részesülhet a támogatásból.
- Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek.
- Elindul a Baross Gábor vasútfejlesztési program, amelyet döntően uniós forrásokból finanszíroznak.
- 3 milliárd forintos azbesztalapot hoznak létre, amelyre az érintett önkormányzatok pályázhatnak.
- Csökkentik az állami cégek vezetőinek fizetését, valamint az igazgatóságok és felügyelőbizottságok létszámát és javadalmazását.
- A NAV szélesebb jogosítványokat kap: vagyonosodási vizsgálatokat akár 20 évre visszamenőleg is lefolytathat politikusok, felsővezetők és velük egy háztartásban élők esetében.
- A kormány elvi döntést hozott az Állami Számvevőszék teljes működésének felülvizsgálatáról.
Magyar Péter arról is beszámolt, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium négy feljelentést tett, amelyek mind az Eximbank korábbi működéséhez kapcsolódnak:
- a Sofitel szálloda finanszírozásával összefüggő, 59 milliárd forintos ügyben, amely során a bank mindössze 2 nap alatt hozott döntést, ami szembement a saját belső szabályaival;
- a Duna Aszfalt afrikai útépítési projektjének 126 milliárd forintos finanszírozása miatt;
- a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi vasúti kocsiprojektje kapcsán, amelyhez 576 milliárd forintos állami hitel kapcsolódott;
- valamint az Észak-Macedóniának nyújtott 360 milliárd forintos kedvezményes hitel ügyében.
A miniszterelnök szerint valamennyi esetben felmerülhet a hűtlen kezelés, illetve más bűncselekmények gyanúja.
A sajtótájékoztatón Magyar Péter több aktuális politikai kérdésre is kitért:
- cáfolta, hogy társadalmi egyeztetést ígértek volna az ideiglenes köztársasági elnök személyéről, ugyanakkor jelezte, hogy a Tisza nem kíván politikai múlttal rendelkező jelöltet állítani;
- az Állami Számvevőszék átvilágításával kapcsolatban azt mondta, a kormány azokat a vezetőket is leváltaná, akiket korábban „Orbán-báboknak” nevezett, köztük az ÁSZ, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőit;
- az Eximbankkal összefüggésben Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter felelősségéről azt mondta, politikai felelőssége szerinte egyértelmű, a büntetőjogi felelősség megállapítása azonban a nyomozó hatóságok feladata;
- cáfolta, hogy az állam átvenné Balásy Gyula cégeit, hangsúlyozva, hogy erre nincs politikai szándék;
- az idei költségvetési hiányt 7–7,5 százalék közé várja, jövőre pedig 6 százalék alá csökkentené, bár azt hozzátette, Kármán András pénzügyminiszter lehet, hogy alacsonyabb számot mondana ennél;
- közölte azt is, hogy egyelőre nincs céldátuma az új alkotmány elfogadásának, és nem kívánt nevet mondani a leendő legfőbb ügyész személyére.
A tájékoztató végén Magyar Péter az üzemanyagárakról is beszélt. Bár a tudósítások szerint erre nem kapott kérdést, grafikonokkal igyekezett alátámasztani, hogy a jelenlegi, 615 forintos átlagos dízelár alacsonyabb, mint az Orbán-kormány egyes időszakaiban tapasztalt, 800 forint körüli árszint.

Hozzászólások lezárva.