sajatbanner

„Áttolták” az állványt a belváros legnagyobb magánberuházásán

A nyár közepén kezdték meg az Andrássy úti 60 lakásos társasház tetőfelújítását. A 62 milliós beruházást a tulajdonosok finanszírozzák.

Annyira leromlott az 1960-as évek végén elkészült Andrássy úti 60 lakásos társasház, melyben – többek közt bankfiók, drogéria, szolárium és pékség is működik, hogy halaszthatatlanná vált a tető teljes felújítása.

Az – értesülésünk szerint – 62 millióba kerülő beruházás augusztusban kezdődött meg az épület udvar felőli részén, majd az utcain, amikor a régi bádogozást, cserepeket, szegőléceket és mindent eltávolítottak, melyek elhasználódtak, csak a régi tartógerendák maradtak meg.

Az új tető első – a Sarokház felőli – része elkészült, s az állványzatot ezért az épület középső részére vitték át, a munka ma már ott folytatódott.

Az új tető a szervizút felől nézve. Piros volt, piros lett

Az épületfelújítás költségét a társasház tulajdonosai – célbefizetéssel – finanszírozzák.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!