A tanműhelyeiben rendezett jövőépítő nyílt napot a Corvin

Közel negyven érdeklődő vett részt ma délelőtt a Corvin Mátyás Technikum Bajcsy utcai tanműhelyeiben rendezett nyílt napján.

– Az elektrotechnika érdekel a legjobban, ezért is szeretném megismerni az iskolát. Szabadidőmben is szoktam forrasztani és áramköröket építeni, ezért is vonz ez a terület. Különösen az áramkörök érdekelnek, és az, hogyan működnek. Úgy érzem, ezen a területen szívesen dolgoznék a jövőben, de később a villanyszerelő szakmát is szeretném kitanulni – árulta el Megyeri Nimród, az egyik érdeklődő nyolcadikos, miért is érkezett a Corvin szerdai nyílt napjára.

Nem volt egyedül: közel negyven diák és hozzátartozóik tekintették meg a szakképzést segítő műhelyeket, és kaphattak ízelítőt többek között a kőművesek, a villany- és autószerelők vagy az ácsok munkájából.

– A tanműhelyben szakmánként különböző eszközökkel és gépekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A hegesztőműhelyt például tavaly újítottuk fel. Itt gáz- és ívhegesztő-készülékek is rendelkezésre állnak, így a hegesztéshez kapcsolódó eszközöket is bemutathatjuk a látogatóknak. A villanyszerelő-laborban kapcsolószekrények, az asztalosműhelyben pedig különböző fűrészek és satuk segítik a gyakorlati felkészülést. A tanműhelyek és laborok felszereltsége lehetővé teszi, hogy a tanulók és a felnőttek a képzés során elsajátítsák a szakmák gyakorlati feladatait – mondta Cseri Tamás. A Corvin igazgatója hozzátette, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak érdemes elsősorban a saját képességeiket, tanulmányi eredményeiket és érdeklődési körüket figyelembe venniük. Ezek alapján mérlegelhetik, hogy a technikumi vagy a szakképző iskolai képzés illik-e hozzájuk jobban.

– Fontos, hogy olyan szakmát válasszanak, amely valóban érdekli őket, hiszen önmagában az, hogy egy adott területen keresettek a szakemberek, még nem jelenti azt, hogy mindenkinek az a megfelelő választás. A kétkezi szakmákban ugyanakkor számos elhelyezkedési lehetőség kínálkozik – hívta fel a figyelmet.

Az érdeklődők számára a szakmai oktatók rövid ismertetőket tartottak az egyes műhelyekben. A gyerekek és a felnőttek nemcsak az egyes szakmákról hallhattak, hanem azok eszközeit is megismerhették, sőt az ácsok és a tetőfedők munkájának kész eredményeit is megtekinthették.

A Varga Tamás iskolából érkezett Markó Andrást elsősorban az autószerelés érdekli, ezt a szakmát szeretné elsajátítani, mert a családjában is van olyan, aki ezzel foglalkozik, de őt magát is érdekli ez.

– Nemcsak ez érdekel, hanem minden, ami azzal kapcsolatos, hogy mit lehet majd ebben az iskolában tanulni – tette hozzá, megjegyezve, hogy a burkoló szakma elsajátítását is fontolgatja, de még nem döntött véglegesen egyik mellett sem.

Láthatóan a gyerekek többségének már van valami elképzelése arról, mi szeretne lenni, de ez még nem kristályosodott ki teljesen. Így aztán ugyanolyan érdeklődéssel figyelték a kőművesek és a hegesztők bemutatóját, mint a villanyszerelők, hegesztők vagy az ácsok eszközeit.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!