A Rapcsák-szobor alkotójának fia beleállt a városvezetésbe, Berényi alpolgármester reagált
A pénteken megszüntetett szennylap, a minden sztenderd szerint bűnös Lázár-média lehozott egy állítólagos olvasói levelet, amelyben a Rapcsák-szobor Kossuth-díjas alkotójának fia beleállt a városvezetésbe, amiért el akarják távolítani a főtérről az egykori polgármester emlékművét. Berényi doktor reagált az azóta már nem elérhető kifakadásra.
Berényi Károly alpolgármester reagált az azóta már kvázi megszűnt Promenad24 nevű szennylap egy – már nem elérhető – cikkére, amelyet olvasói levél formulában adtak közre. Az állítólag valódi levél állítólagos szerzője Varga Tamás, a Rapcsák-szobor alkotójának, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművésznek a fia. Az elvileg általa írt levélben azt állítja, hogy az édesapja által készített szobrot politikai megrendelésre akarják elvtávolítani a helyéről, ami szerinte rossz.
„»Nyilvános műtárgyrombolásra készülnek Hódmezővásárhelyen« – szerinte, és úgy tudja, hogy »Vásárhelyen is égett a máglya a Szent László utca végén, de aztán Mária Terézia, a felvilágosult királynő 250 éve betiltotta a boszorkányüldözést…«” – idézte Berényi doktor a szobrász méltatlankodó fiát. Hozzátette azt is, szerinte a levél írójának fogalma sincsen arról, melyek a valódi gondok a Rapcsák-szoborral.
„Bizonyára nem tud róla, hogy a szobor politikai megrendelésre, az akkori »aktuális nagyúr« kicsinyes bosszújának eredményeként született meg.
Amiért a rendkívül megosztó, korrupció gyanújába keveredett, bíróság által elítélt, a saját képviselőtestülete által felfüggesztett városvezetőről, hálás fiatal utódja nem nevezhetett el iskolát (éppen az előbb felsoroltak miatt) – hát lett utca és szobor… És nem akárhova, hanem a város történelmi főterére, Kossuth Lajos tőszomszédságába…
– fogalmazott Berényi alpolgármester. A politikus szerint Rapcsák halála óta majd’ 25 év eltelt, így már talán történelmi távlatból is meg lehet vizsgálni az egykori polgármester örökségét, és szobrának eszmeiségét. Leszögezte, hogy a Márki-Zay-féle városvezetést semmilyen személyes indulat nem fűti a szobor kapcsán.
Abban biztosíthatom művész urat, hogy tájékoztatjuk arról, hogy a szobor hova fog kerülni, és véleményét is figyelembe fogjuk venni
– jelentette ki posztjában Berényi Károly, aki arra kérte Varga Tamást, ne tekintse indulattól fűtött politikai ámokfutásnak a szobor áthelyezésének gondolatát, és legyen tekintettel a város gazdag képzőművészeti hagyományaira.
„És bizonyos vagyok abban is sok vásárhelyi polgártársammal együtt, hogy a művész úr víziójával ellentétben a szoboráthelyezés nem lesz »hatalmas visszalépés Hódmezővásárhely kultúrájának!«” – zárta bejegyzését Berényi alpolgármester.

Hozzászólások lezárva.