Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Magyar György: Látszólag jogszerű, valójában súlyosan jogsértő az Ótemplomi Református Egyházközség ingatlankövetelése

A Szegedi Törvényszék május 8-ra tűzte ki az első tárgyalást abban a perben, amelyet az Ótemplomi Református Egyházközség indított Hódmezővásárhely önkormányzata ellen. A mostani peres eljárásban az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola Szék utcai épületét szeretné ingyenesen megkapni az egyházközség, amely igényt tart az általa fenntartott Szőnyi iskola Petőfi utcai épületére, de a Kossuth tér és a volt magtár épületére is, igaz, ez utóbbi követelését a közgyűlés decemberben elutasította. A város képviseletében eljáró Magyar György ügyvéd szerint alkotmánysértő és az EU-s elveket is sérti az a jogszabály, amelyre az egyházközség az igényét alapozza. 

A joggyakorlás visszaélésszerű, amikor a református egyház akár Hódmezővásárhelyen, vagy akárhol máshol olyan, ingatlanok feletti rendelkezési jogot szeretne megszerezni, amely mögött nem a valós érdek, hanem sokkal inkább az anyagiak megszerzése, a vagyon feletti rendelkezési jog áll, mint régen a császárság és a pápaság harcában láthattuk. 

– nyilatkozta a Médiacentrumnak Magyar György jogász, akinek az ügyvédi irodáját az Ótemplomi Református Egyházközség kontra Hódmezővásárhely önkormányzata közti peres eljárásban kérte fel a város, hogy képviselje. A jogvita amiatt alakult ki, mert az egyházközség ingyenesen szeretné megkapni a várostól az Aranyossy iskola Szék utcai épületét, illetve a Szőnyi iskola Petőfi u. 6. alatti épületét is – amely utóbbi tulajdonjogának megszerzésére irányuló peres eljárás a szintén folyamatban lévő birtokvédelmi eljárás befejeztéig egyelőre fel van függesztve. Az egyházközség ezeken felül a Kossuth tér és a Kőfal egy részére, valamint a Magtár épületére is igényt nyújtott be a közgyűlés elé, melyet az még decemberben elutasított.

Az egyházaktól 1948 után, kártalanítás nélkül elvett ingatlanok után nyitotta meg az állam az ingyenes tulajdonszerzés lehetőségét az egyházak felé, ám a jogalkotó a 2022 decemberében hatályba lépett törvényt és egyházi igényt az eredetileg is közvetlenül hitéleti, szakrális célokra épített, állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingatlanra vagy ingatlanhányadra érti, legalábbis ez az állam, mint jogalkotó törvényben is kifejezett szándéka.

Magyar György szerint Hódmezővásárhelyen is ennek a leképeződéséről beszélhetünk, visszaélésszerű joggyakorlás van,

egy torz jogszabály alapján az egyház rámutat valamire, és azt mondja, hogy neki erre szüksége van. Ez a szükségesség sokszor szembemegy a társadalmi igényekkel, szembemegy az összlakossági érdekkel, szembemegy az állami és az önkormányzati vagyongazdálkodással.

A város képviseletét ellátó jogász szerint az igazságot végső fokon kimondó bíróság kénytelen a rendelkezésre álló jogszabályok alapján dönteni. Hogy visszaélésszerű-e a joggyakorlás, azt majd ők, tehát a bíróság fogja eldönti. Az ügyvéd azt mondja, a mostani jogvitában

azt szeretnék elérni, hogy előzetes döntéshozatali eljárás keretei között a bíróság függessze fel ezt az eljárást, keresse meg az Európai Bíróságot állásfoglalás céljából, mert jogi megítélésük szerint jogsértő, hogy az egyház úgynevezett önkényes döntéshozatallal hozza az lakosságnak egy bizonyos hányadát, vagy talán az egész közösséget hátrányba.

Magyar György megjegyezte: nem valószínű, hogy a májusi tárgyaláson döntés lesz, a bíróság általában ilyenkor csak felméri a pozíciókat.

Az egész eljárással kapcsolatban pedig kiemelte, véleménye szerint a teljes jogalkotással probléma van, ez maga sérti az EU-s elveket, visszaélnek az egyházzal kapcsolatos jogszabály-alkotással, amely álláspontja szerint alkotmánysértő is.

Egy jogállamban nem fogadható el az, hogy bizonyos kedvezményezettek többletjogosultságokat szerezzenek. A jogot alávetik a hatalomgyakorlásnak, holott nem erre találták ki. A Fidesz és a kormány a hatalom megtartásához hoz létre jogszabályokat. Ezt nevezzük személyre szóló jogalkotásnak. Ez antidemokratikus, és az alaptörvénnyel is szembemegy. Amikor a jogot a hatalom arra használja fel, hogy hivatkozhasson arra, hogy minden törvényes, az szemfényvesztés. Ez a jog megcsúfolása, elfogadhatatlan.

A jogász felhívta a figyelmet: Pont a református egyháznál egymás után esnek ki a csontvázak a szekrényből, folyamatosan tapasztaljuk a kedvezményeket: Budapesten a V. kerületben, az Alkotmány utca  25. alatt ingyen kapott a református egyház egy igen jelentős értékű ingatlant, és a XII. kerületben pedig egy huszonötezer négyzetméteres birtokot kaptak. Magyar György azt mondja, nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy ezt az egyház a saját céljaira fogja használni,

ez nem más mint anyagi juttatás, mert bizonyos ideig az egyházé, de utána szabad értékesítésből akár oligarchák, akár külföldiek tulajdont szerezhetnek. 

Elmondta: – Az Alkotmánybíróság előtt már vannak más önkormányzatoktól származó kifogások ennek a jogsértő törvénynek az alkotmányellenességének megállapítása iránt. Mi is kezdeményeztük ebben a perben az Alkotmánybírósághoz való felterjesztést, és az eljárás felfüggesztését is.  

– A hatalom oldalán vannak különböző érdekek, például Balog Zoltán református püspöknek még mindig nagyon nagy a közéleti befolyása. A tevékenysége nem figyelmen kívül hagyható, sem a kegyelmi botrány, sem a református egyházzal kapcsolatos kivételes bánásmóddal kapcsolatban – hangsúlyozta a jogász, hozzátéve:

A kormány a jogot alárendelte ennek a jogviszonynak, olyan jogszabályt hozott létre, amely privilegizálja az egyházakat, de csak bizonyosakat. 

44 ezer ember tulajdona

– Nagyon hálás vagyok Magyar György segítségért, ő annak idején alapító társam volt a Mindenki Magyarországa Mozgalomban – mondta el Márki-Zay Péter a VTV Időben című adásában.

Nem beszélhetünk jogállamról, amikor a Bán Csaba által vezetett Ótemplomi Református Egyházközség a maga illetve az iskolái számára a város vagyonát ingyen akarja megszerezni. Ez 44 ezer ember tulajdona, ezt nem lophatja el egy ember, csak azért mert a fideszes galeri hoz egy törvényt az országgyűlésben.

De még  a törvény alapján sem jár az egyházközségnek sem a Petőfi utca, sem a Magtár, sem a Kossuth tér jelentős része – nyomatékosította Hódmezővásárhely polgármestere.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!