Távozik Bayer Zsolt felesége az Országos Vérellátó Szolgálat éléről
Bayerné dr. Matusovits Andrea jelezte, hogy leköszön az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói tisztségéről. Lemondását a mai nap elfogadtam – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Az Országos Vérellátó Szolgálat új vezetőjének egyik legfontosabb feladata az intézmény működésének teljes körű átvilágítása lesz. Ennek részeként kiemelt figyelmet kap a vérplazma-felhasználás rendszere, valamint a vérplazmával kapcsolatos esetleges visszaélések teljes körű feltárása. Az új vezető személyéről már döntés született, kinevezésére lehetőség szerint még ebben a hónapban sor kerül – árulta el a miniszter.
„Bayerné dr. Matusovits Andrea biztosított arról, hogy az átadás-átvételben aktívan és konstruktívan részt vesz. Én pedig arról biztosítottam, hogy az átvilágítás szakmai, etikus és korrekt módon történik” – tette hozzá Hegedűs.
Néhány éve kiderült, hogy Bayer Zsolt felesége a korábbi szerződés meghosszabbításával, versenyeztetés nélkül, így a tender útján elérhető magasabb ár alatt adta el a magyar emberek vérplazmáját a vaskos profitot bevasaló magáncégeknek.

Hozzászólások lezárva.