Novák Katalin kabinetfőnöke szerint Balog Zoltán kérte K. Endre kegyelmét

Balog Zoltán református püspök, korábbi emberierőforrás-miniszter intenzíven lobbizott Kónya Endre kegyelméért – közölte a 24.hu-val Schanda Tamás, Novák Katalin volt államfő kaibentfőnöke. Elmondása szerint Balog Zoltán őt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el.

Mint arról tegnap írtunk, a Sándor-palota által közzétett dokumentumok szerint a köztársasági elnök kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét, de Novák Katalin mégis indoklás nélkül kegyelmet adott.

Schanda Tamás most 2 év után szólalt meg az ügyről és azt mondta a 24.hu-nak, Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan, Balog Zoltán ezt számára is többször jelezte. Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében.

A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi döntések elnöki aláírásakor jelen volt Schanda is, miután Novák Katalin elfogadta Balog Zoltán – mint az ügyet és az érintett személyt ismerő – meggyőződését, hogy K. Endre igazságtalan büntetésben részesült.

Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, nem volt elég tér a vélemények ütköztetésére.

A volt kabinetfőnök elmondása szerint K. Endre ügyéről külön egyeztetés nem volt, a Sándor-palotán belül pedig a kegyelmi botrány kipattanásáig, 2024. február 2-áig semmiféle reflexió nem történt a Kónya-ügyre. Schanda szerint Novák Katalin soha nem adott volna kegyelmet valakinek, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmazott.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!