308 diákkal nyílt meg a Liszt idei tanéve
A Szent István templomban tartotta ma reggel a tanévnyitó ünnepségét a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája. Az intézménybe 308 diák jár, és két első osztály is indult, összesen 39 gyerekkel..
Az elsősök megilletődötten, a nagyobbak már rutinosan ültek be a Szent István-templom padsoraiba ma reggel, a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája tanévnyitójára, melyen a Himnuszt követően – melyet Tarr Andrea tanárnő kísért zongorán – G. Joó Katalin Elsős leszek című versét mondta el Tálai Kelemen (1. a) és Bódai Léna (1. b).
– Izgalmas új világ nyílik meg előttetek, bízzatok magatokban, és legyetek büszkék arra, hogy lisztesek lehettek – mondta tanévnyitó beszédében Magyar Andrea iskolaigazgató, aki valamennyi diáknak és pedagógusnak eredményes, sikerekben gazdag tanévet kívánt.
– Elsősorban az iskolánk hagyományaiból eredően olyan programokkal várjuk ebben a tanévben a gyerekeket, ahol a tehetségüket ki tudják bontakoztatni, és ahol a különböző művészeti ágakhoz is hozzá tudnak kapcsolódni. Az idei tanévnek is lesz egy művészeti fókusza, és ezt ezen az alkalmon fogjuk bejelenteni – mondta portálunknak. Hozzátette, hogy az idén, mint minden évben, valamilyen művészeti ághoz kötődően szeretnének tevékenységet nyújtani a gyerekeknek. – Két évvel ezelőtt a Mesék meséje című mesekönyv kiadása volt a tanév fókusza. Az idén ezt a meseírást szeretnénk folytatni, és arra buzdítani a tanulókat, hogy kezdjenek el mesét írni Csodák csodája címmel. A címválasztás egyrészt a Csodák világa című musicalből is jött, másrészt pedig a mesevilág és a mesék mindig csodákkal vannak tele. Nemcsak a mesékben, hanem a hétköznapokban is léteznek csodák, és elsősorban arra szeretnénk buzdítani a tanulókat, hogy vegyék észre azokat a csodákat, amelyek körülöttünk vannak. Reméljük, hogy az elsősök is csodaként élik meg, hogy beléphetnek az iskolába – tette hozzá.
Az iskola a hagyományaihoz híven két első osztályt indított, azaz 39 elsős kezdi meg a két osztályban ezt a tanévet. Ők azok, akik mind a zenei felvételin, mind a hitéleti beszélgetésen méltónak bizonyultak az iskolai felvételire.
– Szeretnénk az Úr Jézus felénk áramló szeretetében kezdeni az új évet – fogalmazott Mázas Orsolya, Marianna nővér, hitéleti igazgatóhelyettes tanévnyitó beszédében, s arról beszélt, hogy sok ajtón beléptünk ma reggel. Felidézte Jézus korának pásztorairól szóló történetet, amikor a pásztor maga feküdt az ajtóban, és ő maga volt az ajtó, de nem volt egyedül, mert Isten kísérte.
Befejezésül a diákok a „Jöjj, Szentlélek Úristen” című egyházi népéneket énekelték el, s megtudták a legfontosabb dolgokat erről a tanévről, mely összesen 180 tanítási napból áll majd.

Hozzászólások lezárva.