Szombaton nyit a mártélyi szabadstrand

A plázsra és a röplabdapályára vastag homokréteget terítettek és rendbe tették a környezetet. Szombaton nyit a szezon, amely augusztus végéig – de lehet, hogy tovább is – tart.
Homokot hozattak és terítettek a mártélyi szabadstrand fövenyére, illetve a röplabdapályára, amit fel is rotáltak, hogy puhább legyen. A sulymot minden nap többször eltávolítják majd a szombaton induló szezonban, amely augusztus végéig, azaz a nyári szünidő befejezéséig tart. De ha az időjárás szeptember elején is kedvező lesz, akkor a vendégek tovább is élvezhetik a festői környezetben a napozás és fürdés örömeit, valamint mindazt, amiért a vízisportok kedvelői vagy a horgászok a holtágat választják.

– Az utolsó simításokat végezzük a parton a holnapi nyitás előtt. Komolyabb változások nem lesznek az előző évekhez képest, ugyanúgy ingyenesen használható a strand, mint eddig – mondta Katona Antal. A HVSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: – Nagyon szép környezetben lehet itt szórakozni, pihenni, a gyerekeknek most is lesz egy külön elkerített rész, és az összes, a szezonhoz szükséges engedélyt sikerült időben beszerezni. Megtörtént a vízmintavétel és a vízvizsgálat, amely szerint a vízminőség tökéletes. Tehát minden adott ahhoz, hogy nagyon kellemesen el lehessen tölteni egy-két napot, vagy akár egy hetet is. Minden nap délelőtt 9 és este 7 óra között hivatásos vízimentő-szolgálat áll rendelkezésre – tette hozzá.
A víz hőmérséklete ma délelőtt még 20–21 fokos volt, de a következő napokban, a nappali hőmérséklet 30 Celsius-fok fölé emelkedésével, az is nőni fog.
Hozzászólások lezárva.