Már húsz vásárhelyi intézmény csatlakozott az idei Európai Hulladékcsökkentési Héthez
Ismét megrendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek idei fókusztémája az anyagtakarékosság. A kezdeményezéshez vállalkozások, magánszemélyek, oktatási intézmények, egyesületek és önkormányzatok is csatlakozhatnak. Hódmezővásárhelyen már húsz intézmény kapcsolódott be a programba.
– Az idei év különleges jubileum is: tíz évvel ezelőtt nyerte el első, az európai közönségdíját a kezdeményezés egy akcióval. A Klímanócskák program az elmúlt években öt európai díjat szerzett, 2024-ben pedig Európa legjobb akciójának választották. A program jó gyakorlatait mások is egyre gyakrabban szeretnék megismerni, ezért a szervezőktől tanácsot is kérnek – mondta Bozókiné Szabó Ildikó mesterpedagógus. A Klímanócskák szakmai vezetője, és a kezdeményezés dél-alföldi koordinátora hozzátette, hogy az Európai Hulladékcsökkentési Hét célja, azaz az anyagtakarékosság azt jelenti, hogy a hulladékcsökkentést már a vásárlásnál és az anyagok felhasználásánál érdemes elkezdeni. Először át kell gondolni, mire van valóban szükségünk, és hogyan használhatjuk fel takarékosabban a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. Ezt követheti az újrahasználat és az újrahasznosítás. A program célja, hogy a környezettudatos szemlélet a mindennapok részévé váljon, és a családokat, különösen a gyermekeket is bevonja a környezet védelmébe.
A kezdeményezés dél-alföldi koordinátora elárulta tavaly 75 akció csatlakozott hozzájuk, és az idei évben is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is bekapcsolódik a programba, és a városi önkormányzat csatlakozására is számítanak. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés városi szinten is közösséget teremtsen, és minél több embert ösztönözzön a környezettudatos életmódra.
A csatlakozási szándékot november 8-ig lehet regisztrálni a szelektalok.hu oldalon. Akik szakmai segítségre vagy tanácsra van szükségük, a Klímanócskák Facebook-oldalán közzétett elérhetőségen kereshetik a dél-alföldi koordinátort.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét az idén november 21-től 29-ig tart.


Hozzászólások lezárva.