Rádióamatőrök találkoztak Vásárhelyen

Szombaton ismét megrendezte rádióamatőr-találkozóját és börzéjét a Hódmezővásárhelyi Rádióklub a Gregus iskola aulájában. A rendezvényre nemcsak az ország nagy részéből, hanem még Aradról is érkeztek lelkes amatőrök.
Nagyobbat nem is tévedhetne az, aki azt hiszi, hogy a műhold, a digitális világ, a szélessávú internet vagy a mobiltelefon visszaszorította az amatőr rádiózást, vagy, hogy az csak az idősebb korosztály tevékenysége lenne. A Hódmezővásárhelyi Rádióklub szombaton a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola Árpád utcai épületének aulájában tartotta rendezvényét, amelyen középiskolások is részt vettek.
– Valamennyire érdekelt a rádiózás és az áramkörök építése. Érdekel a kapcsolatteremtés is más amatőr rádiósokkal, de egy nagyon picit az építés jobban tetszik; kisgyerekként is szerettem legózni – árulta el Papp Lőrinc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium 8. osztályos diákja, aki tagja a Hódmezővásárhelyi Rádióklubnak, de még csak tanulja a rádiózás csínját-bínját, és még önálló hívójele sincs. Azt mondta, hogy jelenlétében a legtávolabbi megvalósult kapcsolat egy orosz rádióamatőrrel történt.
– Nekem az adja az amatőr rádiózás szépségét, hogy távoli emberekkel tudok beszélni, ahogy tettem ezt az egyik barátommal is, igaz, egy városban laktunk – mondta a szegedi Csóti Miklós, aki elárulta: első rádióját még a Rózsa Ferenc Gimnáziumban (ma Csonka János Technikum) töltött tanévei alatt építette. Hozzátette, hogy első amatőr rádiójáért, egy Standard C168-as készülékért annak idején még a németországi Friedrichshafenbe kellett utaznia.

Aradról érkezett a vásárhelyi találkozóra George Poncu, aki nem első alkalommal járt Vásárhelyen. – Magyar és román hívójelem is van – mondta, majd elárulta, hogy 1970, azaz 15 éves kora óta rádióamatőrködik. – A koreai, japán, ausztrál, argentin, de chilei amatőrök voltak a legtávolabbi kapcsolataim, de ahová a földön eljut a rádióhullám, ott mindenhol megpróbálok másik rádióamatőrt találni. A rádióamatőröknek olyan barátai vannak, akiket ugyan sohasem fognak személyesen látni, de akiket a hangjuk vagy a morzelejük alapján felismernek – tette hozzá.

– Nagyon sok szakmai tapasztalatot cserélünk ki egymással egy-egy ilyen találkozón, amelyek története több mint harminc évre és a Kertvárosi Általános Iskolába nyúlik vissza. Amit ott elkezdtünk, tíz éve itt, a Gregusban folytatjuk – mondta Hegyi Lóránd. A Hódmezővásárhelyi Rádióklub elnökségi tagja hozzátette: – Ennek a találkozónak és börzének az egyik titka, hogy nagyon sokan vagyunk olyanok, akik nem szeretik a boltban vásárolható kész dolgokat, de szeretjük a magunk építette eszközöket, legyen az rádiókészülék, antenna, műszer vagy bármilyen más eszköz. Mert így, a saját kézzel készített eszközökön át lehet megszerezni azokat a tapasztalatokat, amelyekhez például egy alibabás vásárlás során nem jutnánk hozzá.
A találkozón részt vett Holop Attila, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke is, aki szerint az utánpótlás a jövő. – Hál’ istennek, a Hódmezővásárhelyi Rádióklub az utánpótlásban élen jár az országban. A Magyar Rádióamatőr Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a rádióklubot, és az utánpótlás olyan szintre jusson, hogy eredményeket is tudjanak elhozni a különféle versenyeken. És hát hoznak is – mondta. – Ez a hobbi nem tanulható meg két nap alatt; tagjaink sorában olyan világbajnokok vannak, akik 50–60 éves rádióamatőr múlttal rendelkeznek, és ezt a tudásukat sokkal egyszerűbb személyesen átadni egy-egy ilyen alkalommal, mint ha valaki autodidakta módon vagy az interneten próbálna meg felkészülni akár a rádióforgalmi versenyre, akár csak a sima rádióamatőr-összeköttetés létrehozására – tette hozzá.

Elmondta, hogy annak idején sok rádióamatőrt beszippantott az internet vagy a digitális technológia, amibe a mai fiatalok beleszületnek, ahogy az előző korosztályok beleszülettek a tévé, a rádió vagy a hifitorony világába. – Számukra az az újdonság, hogy internet vagy mobiltelefon nélkül is kommunikálni lehet másokkal, így egyre többen érdeklődnek a rádióamatőrködés iránt. Van, akinek ez csak egy-két hónapos fellángolást jelent, de van, akinek évekre vagy még tovább is megmarad – mondta.
A Magyar Rádióamatőr Szövetség körülbelül 800 tagot számlál, akik 42 sportegyesületben tevékenykednek.
Hozzászólások lezárva.