3D-s versennyel zárták a vásárhelyi íjászszezont
Az idei utolsó versenyét rendezte szombaton délelőtt a Bodzási út végén a vásárhelyi Hódmezei Őrzők Íjászegyesület. A megmérettetésre 105-en neveztek a helyi és a környékbeli egyesületekből, de távolabbról is érkeztek versenyzők.
Nem volt megállás, a csapatok egymást váltották a Bodzási út végi versenyen a különböző állatok 3D-makettjei előtt, hogy célba lőjenek és minél pontosabb találatokat érjenek el. A résztvevők életkora abszolút vegyes volt, akadt 7 éves kisfiú, de már nyugdíjas is a versenyzők között. És persze nemcsak férfi, de női íjászok is indultak, ahogy azt a korábbi versenyeken is tették.
– Ez lesz az évadzáró versenyünk, így legközelebb már csak újévkor találkozunk az íjászokkal. Százöt versenyző nevezett, ami nagyon jó létszámnak számít az íjászversenyek körében. Meglepő számomra, hogy ennek a versenyünknek mindig ilyen nagy sikere van. Úgy gondolom, az őszi erdő hangulata vonzza az embereket. A versenyzők nagyon szeretik ezt a környezetet, ahol a célokra lőhetnek. A résztvevők főként a déli régióból érkeztek, Szeged környékéről, Békés vármegyéből és Bács-Kiskunból is. Szerintem ez az őszi vadászverseny az emberek vadászösztönét is egy kicsit kielégíti – mondta Fülöp Csaba, a versenyt szervező Hódmezei Őrzők Íjászegyesület vezetője.
A vásárhelyi Korsós Zoltánt a természet szeretete és a lövészet öröme miatt íjászkodik. Azt mondta, szeret a természetben kirándulni, az íjászat pedig lehetőséget ad arra, hogy ezt a két elfoglaltságot összekapcsolja.
– Otthon szoktam gyakorolni, egy húszméteres pályán, amikor az időm engedi, de nem minden nap. A mostani 3D-s versenyre nem tudtam külön felkészülni, mert sok problémám volt otthon, és kirándulni is voltam – mondta. Hozzátette, hogy az elmúlt két évben már versenyeredménynek is örülhetett: Kiskunfélegyházán egy 3D-s versenyen a második helyet szerezte meg, ugyanazzal az íjjal, amellyel most is lőtt. A 3D-s íjászatban azt tartja különösen érdekesnek, hogy nehezebb, mint a hagyományos céltáblára lövés. A térbeli figurák ugyanis más kihívást jelentenek, mint a megszokott céltábla.
Kerekes Ferenc, a sándorfalvi Déli Farkasok Sport- és Hagyományőrző Íjász Egyesület tagja is rutinos versenyzőnek számít.
– 2015 óta íjászkodom hivatalosan, bár gyermekkorom óta érdekel ez a sport. Akkoriban magunk készítettük az íjakat, és a vesszőkhöz szükséges faanyagot is mi vágtuk – mondta. Ő nem az első alkalommal vesz részt vásárhelyi versenyeken.
– Ezek a Dél-Alföldön ikonikus eseménynek számítanak. Jó a társaság, szép a környezet, igazából szeretünk itt lenni. A 3D-s versenyzés azért érdekes számomra, mert ugyan a történelmi íjászversenyeken is vannak kihelyezett, állatokat formázó 3D-s célok, de ott lőlapokra és ügyességi célokra is lövünk. Ez a verseny valamennyire visszavisz bennünket a vadászat világába, ami nagyon élvezetes. A mi kategóriánkban két egyenértékű lövés van, tehát kevesebbet lövünk, mint a történelmi versenyeken. Emiatt jobban oda kell figyelni, és jobban tudunk összpontosítani – mondta.
Megmutatta, hogy ezen a versenyen egy modern anyagokból készült történelmi íjat használ.
– Korábban volt csigás- és vadászreflexíjam is, de valahogy ez áll a legközelebb a szívemhez. Bár nagyon egyszerű szerkezet, gyakorlatilag egy hajlított fadarab, sokkal nehezebb vele pontosan lőni, mint akár egy csigás, akár egy vadászreflexíjjal. Teljesen más a dinamikája és a szerkezete, másképp hagyja el a nyílvessző, és más technikát igényel a használata. Az eredményeimre is büszke vagyok: a saját kategóriámban immár ötödik éve folyamatosan megnyerem a Dél-alföldi Régió történelmi íjászbajnokságát. Jövő héten, illetve az azt követő időszakban lesz a díjátadó gála, így az ötödik kupám is felkerülhet a polcra, az előző négy mellé – tette hozzá.
Az íjászok közt jelen voltak a hölgyek is.
– Már tíz éve íjászkodom, és szerintem ez egyáltalán nem kifejezetten férfias sport. Az egyesületünkben is elég sok nő van, és személy szerint a két lányom is íjászkodik. Egyikük éppen az imént lőtt – mondta Alexa Szilvia. A gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület tagja szerint e sport szépsége abban is rejlik, hogy az ember olyan helyekre jut el, ahol gyönyörű környezetben lehet együtt a barátaival, ismerőseivel. Ez mindennél többet ér.
– Vadászreflexíjjal lövök, amely 2018 óta kíséri az íjászpályafutásomat. Több országos, Európa- és világbajnokságon is részt vettünk már együtt, kisebb-nagyobb sikerekkel. Ez egy teljesen hagyományos íj, amellyel ösztönből lövünk. Nincs rajta célzóeszköz vagy más olyan kiegészítő, mint például a csigás íjakon. Több eredményre is büszke vagyok. A 2018-as gyulai világbajnokságon negyedik helyezést értem el, 2021-ben pedig teremországos bajnok lettem. A történelmi íjászat szabadtéri országos bajnokságán is szereztem már harmadik helyet, tehát több szép eredményt sikerült elérnünk – árulta el.
– A 3D-s versenyzés különlegessége, hogy élethű állatfigurákra lövünk, és a versenyen kevesebb lövést lehet leadni egy-egy célra, mint a hagyományos történelmi íjászversenyeken, ahol jellemzően három lövésünk van. Én elsősorban történelmi íjász vagyok, szeretem a beöltözős, hagyományőrző versenyeket. A 3D-s megmérettetésekre ritkábban járunk, mert ez a versenyforma kevésbé áll közel hozzánk. Az, hogy egy vagy két vesszővel kell lőni, önmagában nem annyira vonzó számunkra. A gyönyörű környezet, a friss levegő és a baráti társaság azonban így is csábító, ezért szívesen eljövünk egy-egy ilyen versenyre – indokolta, hogy miért indult a vásárhelyi versenyen.

Hozzászólások lezárva.