Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de pártja nem fogadta el

Kedden dél körül ért véget a Fidesz választmányi ülése, amelyről előzetesen Orbán Viktor azt mondta, az alapos elemzésről és a szembenézésről fog szólni.

Az egyeztetés után a távozó politikusokat megkérdezte a Telex. Bánki Erik – aki 24 társával együtt lemondott a listán megszerzett mandátumáról – elárulta, személyi döntéseket nem hoztak,

bár Orbán Viktor felajánlotta az elnökségnek a lemondását, azt nem fogadták el.

Deutsch Tamás EP-képviselő úgy nyilatkozott, mindent megbeszéltek, „nagyon izgalmas beszélgetés volt”, a június 13-i (előrehozott) kongresszuson fogják folytatni, addig helyi szinten beszélnek.

A leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy visszaadja parlamenti mandátumát, mert „a nemzeti oldal újjászervezésében van rá szükség”. Ezzel Orbán Viktor 36 év után búcsúzik a magyar Országgyűléstől. Hétfőn pedig közzétették azt is, hogy fog kinézni az újjászeevezett, ellenzékbe szorított, 52 fős Fidesz-frakció, amelynek élére Gulyás Gergelyt állították.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!