A La Manche csatorna átúszásához is kérték a támogatást
A szokásos szociális és lakásügyekkel kapcsolatos megkereséseken túl most egy érdekes kéréssel is felkeresték mai fogadóóráján Márki-Zay Péter polgármestert.
– Van egy jegesúszó sportolónő Hódmezővásárhelyen, aki különböző szorosokat szeretne átúszni. A La Manche csatornára készül, és előtte Németországból Dániába úszna át, emellett a Gibraltári-szoros teljesítése is felmerült nála. Erre kér támogatást a mai fogadóórán. A sportteljesítmények támogatására a város sportpályázatot biztosít, kértüem, hogy adjon be pályázatot – mondta Márki-Zay Péter.
Vásárhely polgármesteréhez a Hódmezővásárhelyi Környezetvédelmi Egyesület részéről is érkezett egy javaslat: mégpedig, hogy duzzasszák fel a Holt–Kis-Tiszai csatornát a Kásaerdő mellett. – Ez elősegítené a talajvíz pótlását és az élővilág fejlődését, amit maximálisan támogatunk. Korábban nekünk is volt hasonló tervünk, és segíteni fogjuk őket a megvalósításban. Természetesen az engedélyek beszerzésével kell kezdeni, a vízügyi hatóságok bevonásával, de maga az elképzelés nagyon ígéretes. az egyesület vezetőjét, Szűcs Pétert is ismerjük, hiszen már több sikeres projektet megvalósított.

– A vásárhelyi röplabdaélet fellendítésével kapcsolatos kéréssel is jöttek. Az egyesület vezetője – aki egyébként szentesi –, valamint az edzőnő, aki vásárhelyi, azzal kerestek meg bennünket, hogy jelenleg a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Általános Iskolája tornatermében négy csapattal edzenek és szeretnék használni a mezőgazdasági kar tornatermét is, illetve a strand röplabdapályáját kedvezményes bérleti konstrukcióban szeretnék igénybe venni a nyári szezonban. Amennyiben sikerül tovább fejleszteniük a helyi röplabdaéletet, akár a Hódtó városrészben is kialakíthatók lennének újabb pályák. Ennek kifejezetten örülünk, hiszen már most is 80–90 gyermekkel foglalkoznak: középiskolás fiúkkal, valamint három csoportban általános iskolás lányokkal. Az ilyen kezdeményezéseket minden lehetséges módon támogatjuk, ezért a különböző lehetőségekről is egyeztettünk velük – mondta a polgármester.

Hozzászólások lezárva.