Összeállt a Fidesz frakciója: Lázár János és Czirbus Gábor is parlamenti képviselő lesz
Megalakult az új Fidesz-frakció, jelentette be Gulyás Gergely leköszönő Miniszterelnökséget vezető miniszter ma délután. Ahogy arról írtunk, Lázár János egy évre tervezi képviselői munkáját, meglepetés viszont, hogy a Fidesz képviselőjelöltjét, Czirbus Gábort is beviszik az Országgyűlésbe.
A Fidesz-KDNP színeiben 52-en szereztek mandátumot az országgyűlési választáson, tízen győztek egyéni körzetben, 42 képviselő – ezen belül a külön frakciót alkotó 8 KDNP-s – pedig országos listán jutott be. Az országos listáról bejutottak közül 25-en döntöttek úgy, hogy nem veszik fel mandátumukat – ismertette Gulyás Gergely. Frakcióvezető-helyettes lesz Kocsis Máté eddigi frakcióvezető és Balla György frakcióigazgató, valamint a hét szóvivő, „aki a politikai vitákban a Fideszt képviselni fogja”.
Czirbus Gábor makói alpolgármester volt a Fidesz egyéni jelöltje a vásárhelyi-makói körzetben, de nem tudott nyerni. Amikor Orbán Viktor Vásárhelyen tartott kampányrendezvényt márciusban, akkor Czirbus kihangsúlyozta: sok mindent megtanult az évek alatt Lázár Jánostól, de a beszédtartás képessége nem tartozik ezek közé. Szóval túl sok felszólalásra nem számíthatunk tőle a parlamentben.
Íme a Fidesz-frakció névsora:
- Ágh Péter,
- Balla György,
- Balla Mihály,
- Bencsik János,
- Bóka János,
- Czirbus Gábor,
- Budai Gyula,
- Csibi Krisztina,
- Csuzda Gábor,
- Hankó Balázs,
- Hegedűs Barbara,
- Koncz Zsófia,
- Takács Árpád,
- Tilki Attila,
- Vitályos Eszter,
- Vitányi István,
- F. Kovács Sándor,
- Gulyás Gergely,
- Gyopáros Alpár,
- Héjj Dávid,
- Hidvéghi Balázs,
- Kocsis Máté,
- Kovács Sándor,
- Lázár János,
- Molnárné Lezsák Anna,
- Nagy Bálint,
- Németh Balázs,
- Németh Zsolt,
- Orbán Balázs,
- Panyi Miklós,
- Papp Zsolt,
- Pócs János,
- Radics Béla,
- Szécsi Zoltán,
- Szentkirályi Alexandra,
- Szijjártó Péter,
- Szűcs Gábor,
- Takács Péter,
- Tuzson Bence,
- V. Németh Zsolt,
- Varga Gábor,
- Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária,
- Witzmann Mihály,
- Zsigó Róbert.

Hozzászólások lezárva.