Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang

A Tisza-kormány honvédelmi minisztere azt mondta, vizsgálat folyik az ügyben.

A kecskeméti repülőbázisról 2023. szeptember 20-án reggel csaknem kétszázan – egyenruhások, diplomaták, civilek – indultak a Magyar Honvédség Airbus A319-es repülőjével Csádba. A Magyar Hang pénteken megjelent számában arról számol be, hogy több egymástól független, a gépen tartózkodó forrása is megerősítette, hogy a gépen ült Orbán Gáspár, akinek a felszállás után átadták a  parancsnokságot, illetve úgy mutatták be, mint a csádi küldetés vezetőjét.

Az akcióról keveset tudni, mert az indulás előtt minden egyes résztvevővel szigorú titoktartási nyilatkozatot írattak alá. Az újság birtokába került a korábbi Miniszterelnöki Kabinetiroda fejléces dokumentuma, amelyből idéz is. A hetilap emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor fiának csádi részvételét az előző kormány igyekezett teljesen eltitkolni, korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is csak annyit árult el, hogy a csádi misszió előkészítésében vett részt.

A Magyar Hangnak a parlamentben Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter nem kommentálta az információkat, annyit mondott, vizsgálat folyik az ügyben.

Korábban Pálinkás Szilveszter százados beszélt a nyilvánosság előtt Orbán Gáspárról és csádi misszióról, szerinte a miniszterelnök fia

ötvenszázalékos harcértékvesztéssel számolt, ez azt jelenti, hogy az általa vezetett misszióban ötven százaléka a magyar katonáknak meg fog halni.

A volt vezérkari főnök, Böröndi Gábor erről később azt mondta, Orbán Gáspár egy ideig részt vett kormányzati tervezőcsoportban, nagykövetekkel, szakemberekkel és tisztekkel.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!