Nyomoznak Orbánék „Tisza-adóval” riogató nemzeti konzultációjának ügyében

Az ügyészség szerint megállapítható a hűtlen kezelés bűntettének gyanúja az Orbán-kormány Tisza-adóval riogató nemzeti konzultációjának ügyében – számolt be közösségi oldalán a K-Monitor korrupcióellenes civil szervezet.

A 2025 őszén indított kampányt a megbukott Fidesz-kormány részben arra az Index-cikkre húzta fel, amelyben a portál azt állította egy gyanúsan AI-generált „kiszivárgott dokumentumra” hivatkozva, hogy a Tisza Párt jelentős adóemelésre készül. Márciusban aztán jogerős bírósági ítélet született arról, hogy Magyar Péter pártjának semmi köze az állítólagos adóemelési és megszorítási tervekhez.

A K-Monitor felidézte, a 12 milliárd forintba került kampányt nem a Fidesz saját költségvetéséből, hanem az állam központi költségvetéséből fizették, egyik nyertese pedig a sírós Balásy Gyulához köthető New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. volt. Emiatt akkor egy magánszemély hűtlen kezelésre hivatkozva feljelentést tett, de a rendőrség elutasította azt, mondván, a konzultáció kérdései nem a Tisza Párt állítólagos programjáról szóltak, hanem általánosságban a kormány intézkedéseiről és az emberek véleményének megismeréséről.

A K-Monitor azonban felülbírálati indítványt nyújtott be, ugyanis a szervezet szerint a konzultációban „szereplő öt kérdés és azok kormányzati »magyarázatai« nem közérdekű, a választópolgárokat pártsemleges információval ellátó tájékoztatások voltak,

hanem egyoldalú, egy adott, a politikai versenyben részt vevő párt választási esélyeinek növelése érdekében a Tisza Pártot, illetve általában az ellenzéket negatív színben feltüntető kampánycélú kijelentések, amelyek ráadásul bizonyítottan valótlan tartalmat hordoztak.

Az ügyben a Budapesti Gazdasági Ügyészség végül nem terjesztette fel az indítványt a bíróságnak, hanem június 5-én maga változtatta meg a rendőrség döntését úgy, hogy helyt adott a K-Monitor indítványának, és elrendelte a nyomozást.

„Az ügyészség pár héttel azután döntött, hogy Balásy Gyula videós interjúban ajánlotta fel ingyen cégeit a Magyar Államnak”, zárta bejegyzését a K-Monitor. Balásy Gyula a Fidesz brutális választási veresége után bement a Kontroll stúdiójába, ahol könnyek között ajánlotta fel állami megrendelésekből felhízlalt cégeit az államnak. A cégcsoportjánál hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, a NAV zárolta a számláikat is, illetve leépítések is megindultak.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!