Magyar Péter Orbán Viktor fizetésének a felét veszi fel

Többek között erről is beszélt a miniszterelnök az RTL Klubnak adott interjúban. A családoknak százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasoknak SZÉP-kártyán érkező támogatást adnak.

Magyar Péter miniszterelnök az RTL Klubnak adott interjút. Mondani sem kell, nem alákérdezős stílusban, a riporter, Velti László pedig nem a mikrofonállvány szerepét töltötte be.

Ebben a gazdaság helyzetéről beszélt elsősorban, amely az utóbbi években a stagnálás jeleit mutatta. Elmondta, a költségvetés kiigazítása most prioritást élvez. A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, több olyan kiadás van, ami mellé nem tettek fedezetet. Ez pedig nem csak politikai de akár büntetőjogi felelősséget is felvethet. Ahogy fogalmazott, nem csontvázak, hanem temetők hullanak ki a szekrényekből.

Ezek után mintegy kétszázalékos gazdasági növekedésre számít, illetve csütörtökön szeretnék aláírni a politikai megállapodást a felfüggesztett uniós források kifizetéséről.

Ezen kívül 200 ezer forint értékben kapnának nyugdíjasok SZÉP-kártyára támogatást. Ez azoknak a nyugdíjas honfitársainknak járna, akiknek a nyugdíja alacsonyabb havi 250 ezer forintnál. Ezen kívül évente 100 ezer forint támogatást adnak azoknak, akiknek a havi nyugdíja 250 ezer és 500 ezer forint között van.

Elmondta továbbá, hogy a képviselők és a saját fizetését is lecsökkentik. Így például a saját havi fizetése a fele lesz mértékében, mint Orbán Viktornak. Egészen pontosan havi bruttó 3,8 millió forint, amiből 2,3 millió a miniszterelnöki, 1,5 millió pedig a képviselői juttatása.

Ezen felül eddig havonta 7 milliót kaptak a képviselők benzinre, alkalmazottakra, lakásra. Ennek mértéke mostantól havi 5 millió alá fog csökkenni, de a miniszterelnök azt kérte a képviselőktől, hogy ne használják ki ezt a keretet se, ha nem szükséges. Ez összességében annyit jelentett, mondta, hogy a jelenlegi rendszerben a parlament négy év alatt több mint 200 milliárd forintba kerül, amit ő elfogadhatatlanul magasnak tart.

Az uniós pénzek hazahozatala persze számos ok miatt lenne fontos. Szeretnének bérlakás-építési programot indítani.

Emellett beszélt a végrehajtói rendszer fokozatos átalakításáról, amelyről korábban, még miniszterjelölti meghallgatásán a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Karának (korábbi) dékánja, Görög Márta is. Elmondta, egyszerűsíteni és olcsóbbá szeretnék tenni a rendszert, végső soron a felszámolási, végrehajtási, közjegyzői rendszer teljes átalakítására tesznek kísérletet. Például a végrehajtásokat egy nonprofit állami cég fogja felügyelni.

Az államadóssággal kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy vannak országok, ahol a magyarnál magasabb az államadósság, de nem jelent problémát, mert alacsony az infláció, van növekedés, és nincs korrupció.

Forrás: 444.hu

Borítókép: Magyar Péter interjút ad az RTL Klubnak/ Forrás: Magyar Péter Facebook oldala

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!