Lendületesen nyitott az Együtt az egészségért program Vásárhelyen
Az Európa Parkba szombat délelőtt a Plazmatikum és az R&R Fittland várta a vásárhelyieket az Együtt az egészségért programra, mely lendületes közös edzéssel és nyújtással kezdődött.
Nem panaszkodhattak az érdeklődők, akik szombaton délelőtt ellátogattak az Európa Parkban rendezett Együtt az egészségért programra, hiszen nemcsak közösen mozoghattak Visnyeiné Gulyás Renátával, személyi edzővel, az R&R Fittland egyik alapítójával, hanem különféle egészségszűréseken is részt vehettek, amelyek segítségével képet kaphattak aktuális állapotukról. Emellett részt vehettek általános táplálkozási tanácsadáson és hormonális egyensúlyt támogató konzultáción (IR, PCOS, menopauza) is, amelyeken hasznos, a mindennapokba könnyen beépíthető tippeket kaptak.
– Elsősorban az elhízás problémájával küzdő felnőtteknek és fiataloknak szeretnénk segítséget nyújtani. Ennek érdekében a táplálkozási szokásokat szeretnénk egy kicsit korrigálni, illetve átbeszélni az érintett gyerekekkel, szülőkkel és felnőttekkel. A prevenció ugyanolyan fontos, mint maga a kezelési terv, ezért mozgással és táplálkozási tanácsadással szeretnénk támogatni a fiatalokat és a felnőtteket – mondta Visnyeiné Gulyás Renáta. Hozzátette, céljuk az is, hogy minél többen megismerjék, mennyire jelentős szerepe van a hormonális táplálkozásnak az egészség megőrzésében.
– Minden hónapban szeretnénk megszervezni ezt a programot. Remélem, hogy azok, akik most eljönnek, továbbadják a hírünket, és idővel egyre többen csatlakoznak majd a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz – mondta.
A közös bemelegítés és a nyújtás résztvevői, kicsik és nagyok, jól kimozogták magukat. Volt köztük olyan, aki Mindszentről csak emiatt a program miatt érkezett.
– Érdekel a közös edzés, és érdekelnek a szűrővizsgálatok is. Mentálisan és fizikailag is fontos nekem az egészséges életmód és az odáig vezető életmódváltás. Azt szeretném elérni, hogy kitartóbb és fegyelmezettebb legyek – mondta Tóth Evelin.
A vásárhelyi Kónya Ernőnét más szempontok vezérelték: – Hat unokám van, és még sok időt szeretnék velük tölteni. A legnagyobb tizennyolc éves, a legkisebb pedig csak kettő. Még aktív dolgozó vagyok, és szeretnék még sok évig élni – sorolta Kónya Ernőné. Szerinte a legfontosabb az egészségben, hogy ne fájjon semmink, rendben legyen a szívünk.
– Nem sportolok, de biciklizek, és az unokákkal is végzek olyan mozgásos játékokat – mondta arról, mit tesz az egészségéért.
– Amellett, hogy életmentő gyógyszerek előállítása a fő profilunk, kiemelt szerepet tölt be nálunk az egészségtudatos életmód, az egészségtudatos életre nevelés. Ennek apropóján szerveztük – közösen a Visnyei családdal – ezt a mai rendezvényt, amely – reméljük – rendezvénysorozattá válik. Szeretnénk ezzel a vásárhelyieket az egészséges életmódra nevelni, és felhívni a figyelmüket az egészség fontosságára – mondta Szabados-Szilvási Árpád, az Együtt az egészségért program fő szervezője.

Hozzászólások lezárva.