Közel 40 milliárd forintot kaptak a kormánytól a Lázár-közeli alapítványok
Több mint 160 milliárd forintnyi közpénz odaítéléséről döntött az Orbán-kormány a nem nyilvános, ún. 2000-es kormányhatározatokban – ez derült ki a Transparency International Magyarország által kiperelt adatokból, számolt be róla a szervezet ma.
Többévi pereskedés és összesen 5 bírósági ítélet után kaptak meg 42 darab úgynevezett 2000-es kormányhatározatot. A 2000-es kormányhatározatok lényege, hogy bár kormánydöntést tartalmazó jogi normák, ám annak ellenére nem nyilvánosak, hogy nem található bennük minősített adat.
Elméletben a kormány a 2000-es határozatokban nem vállalhat pénzügyi kötelezettséget, de az általuk megismert 2000-es kormányhatározatok mégis kivétel nélkül közpénzek adományozásáról rendelkeztek. A 42 darab határozatból 35 összesen több mint 160 milliárd forint sorsáról döntött, egy további határozat pedig, 30 milliárd forintos keretösszeggel, 163 településnek nyújtandó támogatásokról rendelkezett
A legnagyobb támogatottak között van a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány 27,8 milliárd forinttal. Ez a közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) Lázár János nevéhez kötődik, alá tartozik a Ménesbirtok is. A Transparency listája szerint a Nemzeti Ménesbirtok Alapítvány is kapott 9,3 milliárd forintot.

Hozzászólások lezárva.