Két aranyat hozott Vásárhelynek a Csomorkány SE vívója

Spissák Dalma a vidékbajnoki címet is megkapta a két egyéni aranyéremmel, de a vásárhelyi egyesület többi versenyzője is szép eredményeket ért el a hétvégi zalaegerszegi korosztályos vidékbajnokságon.

Az elmúlt hétvégén Zalaegerszegen rendezték meg a tőrvívók korosztályos vidékbajnokságát, ahol négy versenyzővel képviseltette magát a vásárhelyi Csomorkány SE. Bár a mezőny létszáma egyik korosztályban sem volt magas, a fiatalok számára fontos verseny volt, és szép eredményekkel tértek haza.

A legfiatalabb, gyermek korosztály egyéni versenyében (15 induló) Tímár Panni a 7. helyezést érte el. Az újonc korosztályban (17 induló) Spissák Dalma aranyérmet szerzett, míg Tímár Bori a 8., testvére, Tímár Panni a 9. helyen zárt. Az újonc leány csapatversenyben, ahol három induló csapat mérte össze tudását, a vásárhelyi versenyzők megszerezték az első helyet, megelőzve a szombathelyi és zalaegerszegi csapatokat.

A serdülő korosztály 13 fős mezőnyében ismét jól szerepeltek a Csomorkány SE vívói: mindhárom indulójuk bejutott a legjobb nyolc közé. Spissák Dalma ebben a korosztályban is megnyerte az egyéni versenyt, így két egyéni aranyéremmel – és vidékbajnoki címmel – térhetett haza.

Farkas Dorottya az 5., míg Tímár Bori a 6. helyen végzett.

A serdülő leány csapatversenyben, ahol szintén három induló csapat mérte össze tudását, a vásárhelyi versenyzők megszerezték az első helyet, megelőzve a szegedi és zalaegerszegi csapatokat.

Edzők: Magyary Ágnes, Donka Gábor, Papp Medárd.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!