Kerékpársáv is épül a megújuló Oldalkosár utcán
Megkezdődött az Oldalkosár utca felújításának előkészítése Hódmezővásárhelyen. A 225 millió forintos, teljes egészében európai uniós támogatásból megvalósuló beruházás során megújul az utca burkolata, kerékpársáv létesül, emellett korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetést is.
Hódmezővásárhely önkormányzata 2025. augusztusában kezdte meg az „Oldalkosár utca felújítása” elnevezésű TOP Plusz pályázat megvalósítását. A fejlesztésre 225 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a város. A projekt tervezett befejezési határideje 2028. november 30.
A beruházás célja az Oldalkosár utca korszerűsítése, valamint a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása. A tervek szerint az út felújítása mellett kerékpárforgalmi létesítmény, úgynevezett nyitott kerékpársáv is épül, amely biztonságosabbá teheti a biciklis közlekedést a városrészben.
A fejlesztés részeként korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, és a zöldinfrastruktúrát is fejlesztik. A projekt céljai között szerepel a fenntartható közlekedés erősítése, az akadálymentesebb közlekedési környezet kialakítása, valamint egy élhetőbb városi környezet megteremtése.
Az önkormányzat szerint a beruházás több célcsoport számára is előnyös lehet. Az ott élők számára javulhatnak a közlekedési feltételek, az autósok számára könnyebbé válhat a belváros és több fontos intézmény – például a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a Polgármesteri Hivatal vagy a tervezett parkolóház – megközelítése. A fejlesztés emellett a kerékpáros közlekedést is ösztönözheti.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A projekt elektronikus tájékoztató füzete az alábbiakban olvasható:

Hozzászólások lezárva.