Jogerős: karácsonyig letartóztatásban marad Bús Balázs, az NKA volt alelnöke

Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról szóló elsőfokú döntést, így a kényszerintézkedés jogerősen december 25-éig hatályban marad – közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 19-én indítványozta Bús Balázs letartóztatásának meghosszabbítását, míg a védő a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhítését kérte.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája első fokon október 22-én megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai változatlanul fennállnak, ezért a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatás meghosszabbítását.

A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a védelmi fellebbezést elbírálva megalapozottnak találta az elsőfokú határozatot, és helybenhagyta azt. A döntés ezzel véglegessé vált.

A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a hatáskörét túllépve, a törvényi előírások megszegésével 1079 támogatási kérelemről döntött, és ezzel több mint 17 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság júniusban rendelte el Bús Balázs – Óbuda korábbi fideszes polgármester -, Ughy Attila korábbi kollégiumi elnök és Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatéskezelő főigazgatójának letartóztatását.

Szeptemberben ugyancsak letartóztatták egy dokumentumfilmes támogatás körüli költségvetési csalás miatt Fásyné Gurzó Máriát és társát – akiket azóta bűnügyi felügyelet alá helyeztek -, október 1-jén pedig Hankó Balázs volt minisztert és Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkárt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!