A művészi örökség nem árnyék, hanem büszkeség

Szurcsik József, az Őszi Tárlat tavalyi fődíjasa művészi indíttatásáról, alkotói világáról, a tájról és az emberről beszélgetett kedd este a Tornyai János Múzeumban Sz. Molnár Erika művészettörténésszel, édesapja, Szurcsik János életmű-katalógusának szerzőjével, valamint Nátyi Róbert művészettörténésszel, az Őszi Tárlatok kurátorával.

Szurcsik János, az apa 1963-ban nyerte el az Őszi Tárlat fődíját, fia, Szurcsik József pedig 2025-ben, ami a tárlat szempontjából is ritkaság. Hasonlóra eddig csak a Kurucz családban volt példa: Kurucz D. István 1960-ban elnyerte a Tornyai-plakettet, a tárlat fődíját, fia, Kurucz István András pedig 1997-ben a város különdíját, 2002-ben pedig a város nívódíját kapta.

– Szurcsik János művészetének egyik legfontosabb sajátossága, hogy erősen gyökerezik a valóságban. Vérbeli realista volt, akire elsősorban az a környezet hatott, amelyben élt, és amelyet személyesen megismert. Ezeket a tájakat, embereket és alakokat jelenítette meg a festményein. Bár az egyes korszakokban stilárisan változott a művészete, ez a valósághoz való kötődés mindvégig megmaradt. Különösen izgalmas volt számomra, amikor a fiának a művészetével is összevethettem az életművét. Bár a fiú nagy tisztelője édesapja művészetének, egészen más irányba indult el. Nála is jelen van a figurális ábrázolás és a táj, de művészetére sokkal inkább jellemző az egyéni, helyenként szürrealizmusba hajló, a valóságtól elvonatkoztató szemlélet. A két művész közötti különbségek jól megmutatják, hogy más korban, más személyiséggel és más művészi alapállásból alkottak – mondta Sz. Molnár Erika művészettörténész, aki a festőművész életművéről monográfiát is összeállított. Úgy kezdett hozzá, hogy 80 éves korában kezdte el felkutatni Szurcsik Jánosnak a műveit. Elmondása szerint nagyon hosszú munka volt, hiszen az alkotások eléggé szétszóródtak, sok közülük vidéken, az egykori vidéki házában volt. Évről évre haladt, múzeumokat keresett meg, és végül több mint 700 művet sikerült összegyűjtenie. Ez nagy felfedezés volt, még a művész gyerekei számára is, hiszen korábban ők sem látták együtt ezt az anyagot. Nagy élmény volt számukra, hogy ilyen átfogóan megismerhették a művészetét.

Nagy érdeklődéssel hallgatták a művészetbarátok a beszélgetést

– A kettőnk műveit felvonultató, itt a múzeumban megnyílt Circulus temporis című kiállítás valódi meglepetés volt édesapám számára. Bár valaki már elárulta neki, hogy készülünk valamire, ettől függetlenül nehezen hitte el, hogy valóban létrejön ez a tárlat. Az én beszámolómból döbbent rá igazán, hogy mi is történt. Nagyon örült neki, különösen annak, hogy tematikus válogatásban, apa és fia alkotásai egymás mellett mutatkozhatnak be. Ez a lehetőség viszonylag kevés művésznek adatik meg, és a kortárs képzőművészeti életben sem tudok sok hasonló példát említeni – mondta Szurcsik József, a tavalyi fődíjas festőművész. Hozzátette, számára is rendkívül megható ez az együttállás.

– A mostani kiállítási elrendezés, amelyben édesapám és az én munkáim ilyen tematikus összefüggésben jelennek meg, csak itt látható. Mindkettőnk alkotásai közül válogattunk a múzeum gyűjteményéből is, így ezt az összeállítást más környezetben és körülmények között nehezebb lett volna létrehozni. Édesapám művészetéhez nagyon szorosan kapcsolódik az alföldi táj és életforma. Ez a munkáin is erőteljesen megmutatkozik: a természet, a földdel és a paraszti élettel kapcsolatos tevékenységek, a pihenés, a kaszakalapálás mind-mind az alföldi környezetből merítenek. Ezért is különösen érdekes, hogy éppen ebben a városban, ebben a múzeumban született meg ez a tematikus válogatás. Édesapám számára is fontos, hogy a művei révén ismét jelen lehet Vásárhelyen. Bár fizikailag most nincs velünk, az alkotásai által mégis visszatért ide, és ez számára is nagyon szívmelengető – mondta.

Hozzátette, neki különösen sokat jelent ez a tárlat, hiszen egészen más művészi világban dolgozik, ugyanakkor édesapja pályáját hosszú évtizedek óta kíséri.

– A családi kapcsolat sok mindenben segítséget jelent, olykor persze nehézségeket is hoz, de szakmai szempontból is rendkívül nagy tisztelettel tekintek rá. Ő a példaképem, ezért számomra különösen jó érzés, hogy most olyan formában mutathatjuk meg a munkáinkat, ahogyan korábban még soha.

Azt is elárulta, hogy nem élte meg teherként, hogy egy híres édesapa árnyékában kellett felnőnie.

– Ez az árnyék olykor meleg, máskor hideg szürke, de rengeteg művészi érték és szakmai tudás van benne. Egyáltalán nem éreztem kirekesztőnek vagy problémásnak, hiszen büszkeség is ebben az árnyékban lenni. Nagyon szeretem édesapám életművét, de az nem telepedett rám. Lehetett hozzá igazodni, ha akartam, de végül egészen más művészet született belőle. Ez számomra nagyon izgalmas és érdekes folyamat. Azok az élmények, amelyek most az ő képeiről visszaköszönnek, számomra sem idegenek. Nemcsak akkor voltam a közelében, amikor a hatvanas-hetvenes években ezek a művek készültek, hanem azok az emberek, alakok és élethelyzetek is részei voltak az én életemnek, amelyeket megfestett. A nagyapám például, aki az egyik képen az ágyon fekszik, kalappal a fején, bennem is élő emlék. Így mindegyik alkotáshoz személyes kötődésem van, a magam módján mindegyikhez közöm van – mondta Szurcsik József.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!