Három aranyat és három ezüstöt szereztek a Hód Ökölvívó Klub versenyzői
A II. Szalkai László-emlékversenyen nyolc vásárhelyi sportoló lépett ringbe, a csapat pedig eredményes hétvégét zárt Hódmezővásárhelyen.
Kiemelkedően szerepeltek a Hód Ökölvívó Klub versenyzői a május 9-én rendezett II. Szalkai László-emlékversenyen. A hódmezővásárhelyi viadalon nyolc sportoló képviselte az egyesületet, akik összesen három első és három második helyezést szereztek.
Az egyesület beszámolója szerint a versenyzők felkészültségből, fegyelmezett ökölvívásból és küzdőszellemből is jelesre vizsgáztak. Két bokszoló bemutató mérkőzésen lépett ringbe, ahol értékes tapasztalatokat és versenyrutint gyűjthettek.
A klub vezetése büszke a sportolók teljesítményére és hozzáállására, hangsúlyozva, hogy a sikerek mögött kemény és kitartó munka áll.
A felkészülés nem áll meg: a Hód Ökölvívó Klub versenyzői legközelebb Egerben, a 75. Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékversenyen mérik össze tudásukat.
Ollé László edző-elnök a hozzánk eljuttatott beszámolója végén megköszönte a szervezők munkáját is.

Hozzászólások lezárva.